Az FM piacot keres az almának
A kormány arra törekszik, hogy minimalizálja a magyar almatermelők orosz exporttilalom miatti veszteségeit – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, hozzátéve, a tárca azon dolgozik, hogy piacot találjon az almának.
Nagy István véleménye szerint Magyarország előnyben van több más országgal szemben a hónapokkal ezelőtt meghirdetett keleti nyitás politikája miatt. Reményét fejezte ki, hogy a kialakulóban lévő kapcsolatok eredményt hoznak és enyhülhet a magyar piacra nehezedő nyomás.
Kifejtette: azokban az országokban, amelyek beszállíthatnak Oroszországba, vélhetően hiány keletkezik, tehát a magyar termékeknek ott helye van. Ilyen ország például Szerbia, ahol az államtitkár tájékoztatása szerint már folytak tárgyalások arról is, hogyan lehetne a meglévő mintegy 400 szerb-magyar vegyesvállalat számát emelni, hogy kellő volumenben lehessen megoldani a szállítási kérdéseket.
„A magyar kormánynak van egy felelőssége, az orosz piacnak pedig van egy ínsége, nekünk pedig van nagyon sok almánk, és sok olyan mezőgazdasági termékünk, amely piacot keres” – fejtette ki Nagy István. Hozzáfűzte, hogy más országok is keresik a lehetőségeket, és ha nem lépünk időben, akkor kialakulnak Oroszország felé más utak, például Törökországból vagy Kínából.
Az államtitkár megemlítette azt is, hogy a földművelésügyi tárca vezetője két-három héten belül Moszkvában tárgyal majd az orosz mezőgazdasági miniszterrel, hogy áttekintsék a kialakult helyzetet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >