Az FM és a Hangya megújította stratégiai együttműködését

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 19. 11:35

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Hangya Szövetkezetek Együttműködése – a szaktárca és a szakmai szervezet képviselői megbeszélésének eredményeként – megújította 2012-ben kötött stratégiai együttműködését – jelentette be az FM parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón.

buza

Nagy István hangsúlyozta: a Hangya Szövetkezetek Együttműködése széles társadalmi érdekeket jelenít meg a termelői együttműködések területén. A Hangya régóta a tárca fontos szakmai háttérkapacitással rendelkező partnere, a szervezet észrevételeire, véleményére ezért a jövőben is számítanak – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a magyar mezőgazdaság gerincét a kis- és közepes gazdaságok, vállalkozások adják. ezek pedig a piacon önmagukban rendkívül gyenge alkupozícióval rendelkeznek. Ezért a jobb piaci eredmények elérése és a versenyképesség növelése érdekében a kormány támogatja a szövetkezeti elven nyugvó termelői szerveződéseket.

Patay Vilmos, a Hangya Szövetkezetek Együttműködésének elnöke szólt arról, hogy a Hangya nemrégiben agrár-rezsicsökkentést hirdetett meg. A felhívás nyomán a Hangya Coop Szövetkezeti Holding szervezésében több termékpályán elkezdődött a termelők közös beszerzésének és értékesítésének előkészítése. Újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy beszerzési együttműködések révén a kis- és közepes gazdaságok megtakarítása átlagosan 15, míg a nagyobb gazdaságok esetében ez az arány 8-10 százalék lehet.

A Hangya Szövetkezetek Együttműködése kezdeményezi, hogy a kormány az agrárium önszerveződését segítő szabályozással támogassa a termelők szövetkezeti együttműködésének erősítését, valamint javasolja, hogy az agráriumot érintő prioritások meghatározásánál szintén kiemelt szempont legyen a termelői szerveződések serkentése – tette hozzá.

Nagy István újságírói kérdésre elmondta, hogy az orosz embargós intézkedések miatt a magyar mezőgazdaságot mintegy 70 millió forint veszteség éri naponta. Megjegyezte: Magyarország a múlt héten jelezte az Európai Uniónak, hogy igényt tart a veszteségek enyhítését szolgáló 400 millió eurós keretből a keletkezett károk mérséklésére. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink