Az FAO 2,971 milliárd tonnára javította a 2025-ös globális gabonatermés-előrejelzését
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 10,1 millió tonnával, 2,971 milliárd tonnára emelte globális gabonatermés-előrejelzését szeptemberi várakozásához képest – áll a római székhelyű szervezet honlapján.

(Fotó: Pixabay)
A felülvizsgálatra amiatt került sor, mert az eddig becsültnél kedvezőbbek a terméskilátások a búza, a kukorica és a rizs esetében. A FAO szerint, ha beigazolódnak várakozásai, akkor a globális gabonatermelés 3,8 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál, ami a legnagyobb éves növekedés 2013 óta.
A búzatermelést most 809,7 millió tonnára várják a nemzetközi szervezet szakértői
Ez 0,6 százalékkal múlja felül a szeptemberi előrejelzést és 1,3 százalékkal több a tavalyinál. A felfelé történt módosítás elsősorban Ausztráliának köszönhető, ahol az ország egyes részein a száraz szezonkezdet után kedvezőbbé vált az időjárás július-augusztusban, ami javítja a terméskilátásokat – áll a jelentésben.
A FAO az eddigieknél nagyobb kukoricatermésre számít Brazíliában és az Egyesült Államokban
Ez utóbbiban a kukoricatermés várhatóan rekordszintű, 427,1 millió tonna lesz, ami a globálisnak csaknem az egyharmada. A globális termést 1,605 milliárd tonnára várja a FAO, ami 0,3 százalékkal nagyobb a szeptemberben vártnál és 91,7 millió tonnával múlja felül a múlt évit. A rizstermelés a friss várakozás szerint 556,4 millió tonna lesz, ami 1 millió tonnával több a szeptemberi becslésnél, és 1,2 százalékkal magasabb a 2024. évinél. A FAO szeptemberi előrejelzéséhez képest visszafogta Pakisztán rizstermés-kilátását Pandzsábban, az ország vezető rizstermelő tartományában bekövetkezett súlyos áradások miatt. Ezt a csökkenést azonban ellensúlyozta, hogy India akár 1,6 millió tonnával több riszt takaríthat be a szeptemberi várakozásához képest.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
