Az EY felmérése szerint a külső bizonytalanságok veszélyeztetik a beruházásokat
A vezérigazgatók 59 százaléka minél előbb elindítaná tervezett beruházásait, az emelkedő nyersanyagárak, a kereskedelmi feszültségek és az éghajlatváltozás ugyanakkor a korábbinál nagyobb óvatosságra inti őket – tájékoztatta az EY legújabb felméréséről kedden az MTI-t.

Óvatosak a cégvezetők a beruházásokkal, túl sok a külső bizonytalanság
A közlemény szerint a következő egy évben a felsővezetés olyan ügyleteket helyez majd előtérbe, amelyek javítják a vállalat működésének hatékonyságát (26 százalék) és a fenntarthatósági (ESG) szempontokat is érvényesítik (20 százalék).
Tízből nyolc vezető (79 százalék) már elkezdte vagy tervezi, hogy átalakítja az ellátási láncait a költségek csökkentése és a kockázatok minimalizálása érdekében – ismertették.
Az EY jelezte: az ágazatokat tekintve a technológia, az egészségügy és a fejlett feldolgozóipar azok, amelyek jelentősebb ügyletekre készülnek.
Kálmán László, az EY stratégiai és tranzakciós tanácsadással foglalkozó területének associate partnere a közleményben megerősítette, hogy a döntéshozók készen állnak felpörgetni a beruházásokat, ugyanakkor a törékeny globális környezet, a jelentősen megemelkedett infláció és az üzleti tevékenység növekvő költségei bizonytalanná teszik a tervezést.
A kedvezményes finanszírozási forrásokat egy ilyen helyzetben senki nem hagyhatja figyelmen kívül – húzta alá.
A felmérést az EY megbízásából a Thought Leadership Consulting tavaly november és december között 53 országból összesen 2000 vezérigazgató megkérdezésével készítette el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Most először olcsóbbak a növényi alternatívák az állati eredetű élelmiszereknél Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026-ra ismét kiszámíthatóbb környezetben tervezhetnek a nagyvállalatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az adózást is átalakítja a mesterséges intelligencia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zöldhitelezés: lendületben a fenntartható finanszírozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
