Az EXIM eddig mintegy 1000 milliárd forintot folyósított a Baross Gábor hitelprogramban
Az EXIM Magyarország a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram teljes, 1200 milliárd forintos keretösszegének már 84 százalékát, 1011 milliárd forintot folyósított a magyar vállalkozások számára – közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel.
Kiemelték, a kedvező finanszírozási feltételeket kínáló hitelprogram eddig 1436 hazai vállalat fejlődéséhez és versenyképességének megerősítéséhez járult hozzá.
Hozzátették, hogy ütemszerűen haladnak az idén 200 milliárd forinttal megnövelt keretösszegű Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramhoz kötődő folyósítások.
A kérelmeket legutóbb január 15-től lehetett benyújtani a 200 milliárd forintos többletforrásra. Február közepére a megnövelt keretet teljes egészében lefedték a beadott hiteligénylések, júniusra pedig a szerződéseket is megkötötte a magyar vállalatokkal az EXIM – írták a közleményben.
Ismertették, hogy a folyósított forrásoknak köszönhetően az EXIM Magyarországon keresztül a hazai vállalatok kedvező feltételek mellett juthatnak hitelhez, amely forintban akár 5 százalék, euróban akár 3 százalék kamatozással, legfeljebb tízéves futamidővel elérhető.
A hitelprogramra az élelmiszeripar, az építőipar, a telekommunikáció, a gyógyszergyártás, a turizmus és vendéglátás, az autóipar, valamint a logisztika ágazataiban működő vállalatok pályázhattak.
Részletezték, a hitelprogram keretében összesen 3707 szerződés jött létre, a résztvevő vállalkozások 472 beruházási hitelszerződést, 898 forgóeszköz-hitelszerződést, illetve 2337 lízingszerződést írtak alá.
A szerződött hitelek több mint 99 százalékát az EXIM által refinanszírozott banki partnereken keresztül fogadták be.
A szerződött ügyletek elemzése szerint az ügyfelek 71 százaléka a kkv-szektorból kerül ki, döntő részük közép-magyarországi vállalkozás. A szerződött hitelek 70 százaléka euróalapú.
Berta Adrienn, az EXIM Magyarország üzleti vezérigazgató-helyettese a közleményben kiemelte, már a kezdeti lépésektől látható volt, hogy valóban hatalmas igény mutatkozik a kedvezményes finanszírozási lehetőség iránt.
A Baross Gábor hitelprogram sikere vitathatatlan, az elmúlt közel két év alatt a teljes, 1200 milliárd forintos keretösszegből összesen 1436 magyar vállalkozás versenyképességének megerősítéséhez, illetve beruházásainak elindításához járulhattak hozzá, ami a gazdaság fellendítéséhez és a vállalati hitelezés élénkítéséhez is nagy mértékben hozzájárult.
Ezzel Magyarország történetének egyik legnagyobb volumenű hitelprogramját valósították meg. Ez az EXIM Magyarország 30 éves történetének az egyik legkiemelkedőbb teljesítménye is – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
A közleményben felidézték, hogy az EXIM Magyarország 2023 februárjában indította el 700 milliárd forintos keretösszeggel a hitelprogramot a kormány döntése alapján.
A program rövid időn belül hatalmas érdeklődést váltott ki, így az eredeti keretösszeget 1000 milliárd forintra emelték.
Ezt követően 2024 elején újabb 200 milliárd forint többletforrással folytatódott a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, amelynek teljes kerete így összesen 1200 milliárd forintra nőtt. 2023. március és 2023. december között az új vállalati hitelszerződések több mint negyedét, 868 milliárd forintot a program keretében szerződött hitelek adták.
Kapcsolódó cikkeink
Októberben folytatódott a kilátások javulása, a GKI konjunktúra indexe tizenhárom havi csúcsára ért fel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elemzői kommentár: mikor várható kamatcsökkentés?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >HIPA: új szabályok lépnek életbe az egyedi kormánydöntés útján megítélt támogatási rendszerben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >