Az éves tojásmennyiség 10-11 százalékát adják el a Húsvét előtti hetekben
A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 270-280 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára az MTI érdeklődésére.
Molnár Györgyi elmondta, hogy a húsvét előtti hetekben 30-35 százalékkal több tojást vásárolnaka háztartások, mint általában.
A teljes tojás-fogyasztás évente megközelíti a 2,5 milliárd darabot – tette hozzá.
Közölte, hogy az ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 26 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 26,5 milliárd forintot tett ki. A csökkenést azzal indokolta, hogy míg a regisztrált termelés nőtt, addig az átlagos termelői ár csökkent.
A tojásárakról megjegyezte, hogy a tojás darabonkénti fogyasztói ára 33-45 forint volt a 13. és 15. héten a vidéki és a budapesti piacokon az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai alapján.
A magyar lakosság évente – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint – fejenként 234 tojást fogyaszt el.
A mezőgazdasági titkár felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy mindig ellenőrizzék a tojásokon a HU jelzést, amely jelzi az eredetet, valamint garantálja a biztonságot, a termék frissességét és a minőséget.
A BTT-n belül működő Tojásszövetség szerdai közleménye szerint országos, ismeretterjesztő iskolai programot indítanak a gyerekek reggelizési szokásainak javítására, amely idén tavasszal 15 iskolába és több mint 4000 felsős diákhoz jut majd el. A szövetség a felnőttek oktatását is fontosnak tartja, ezért HU, de tojás! néven Facebook-oldalt is létrehozott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drágul a csirkehús és a tojás: újabb áremelkedési hullám sújtja a magyar háztartásokat
A takarmányárak, az infláció és a globális kereslet-kínálat alakulása együtt…
Tovább olvasom >Egyre többen, de még nem elegen vállalják a ketrecmentes tartási rendszert
A Magyarországon élő közel 8 millió tojótyúk mindössze 20-30%-a él…
Tovább olvasom >Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >