Az év végéig akár 30 százalékkal emelkedhet a sör ára
Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban a főzdék szövetségének (Deutscher Brauer-Bund, DBB) becslése szerint.
Aköltségek növekedése „minden elképzelést felülmúl, az árak az egekbe szöknek”
– mondta Holger Eichele, a DBB ügyvezetője a Bildnek. Az áram 250 százalékkal, a sörmaláta 70 százalékkal drágult, a raklapokért pedig 150 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly.
Az „óriási költségnyomás” miatt az év végéig akár 30 százalékkal emelkedhet a sör ára.
A DBB adatai szerint a nagyjából harmincezer embert foglalkoztató ágazatot eleve erősen megviselte a koronavírus-járvány. A nemzeti italok között számon tartott sör értékesítése a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben regisztrált 92,2 millió hektoliterről 2021-re 85,3 millió hektoliterre süllyedt. Az árbevétel 8,347 milliárd euróról (3170 milliárd forint) 7,553 milliárd euróra, az egy főre jutó éves fogyasztás pedig 99,7 literről 91,6 literre csökkent. A járvány előtt országszerte 1552 sörgyár, sörfőzde működött, számuk tavaly 1512 volt – idézi az MTI a cikket.
A Bild összeállítása szerint egy sor más, alapvetőnek számító élelmiszer ára is jelentősen emelkedhet az idén Németországban. A tej 25 százalékkal drágulhat, a német családokban gyakran asztalra kerülő tésztához használt konzervparadicsom ára pedig az olaszországi alapanyaghiány miatt máris nagymértékben, az év eleje óta 18 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >Rugalmasabb nyitvatartást sürgetnek a német kereskedelmi szervezetek
Rheinland-Pfalz tartomány ipari és kereskedelmi kamarái, valamint önkormányzati érdekképviseletei rugalmasabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >