Az év leghosszabb rendezvénye kezdődik Szolnokon
Az esztendő leghosszabb egybefüggő rendezvénye kezdődik pénteken az ünnepvárás jegyében Szolnokon: az Adventi Falu és Karácsonyi Vásár változatos műsorral, látnivalókkal és gasztronómiai kínálattal várja az érdeklődőket két fő helyszínen, a város központjában.
Szalay Ferenc polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a kilencedik alkalommal megrendezett programsorozat egy hónapig tart, a 21 faházból álló adventi falu azonban egészen újévig látogatható a Kossuth téren.
Az itt felállított, csaknem 11 méteres fenyő most is lakossági felajánlásnak köszönhetően lesz „mindenki karácsonyfája”. A hagyományoknak megfelelően elkészült, hatalmas, 5 méter átmérőjű, közel egy tonna össztömegű adventi koszorúhoz pedig 600 kilogramm fenyőgallyat, további egy mázsa örökzöldet, 100 méter díszítőszalagot, 20 kilogrammnyi drótot, 20 méternyi díszítőhálót, 100 óriástobozt és számtalan díszgömböt használtak fel.
A műsorok és bemutatók zöme a koszorú négy gyertyájának meggyújtásához kötődik, melyre az evangélikus, a református, a római katolikus és a görög katolikus egyház képviselőjét kérték fel – tette hozzá.
A városvezető elmondta, hogy a karácsonyi vásár ugyancsak a megszokott helyszínen, a Hild téren, szintén pénteken nyitja meg jelképesen kapuit a nagyközönség előtt. A 60 faházba, zömmel kézműves termékekkel kitelepülő árusok portékái mellett mindkét helyszínen népi ételek és forró italok teszik teljessé a kínálatot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hack Barnabás három fogással bizonyítja: az ünnepi főzés nem csak anyukáknak való
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hideg virslivel borítja ki feleségét Rácz Jenő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: októberben 713 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 3,1 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 1,1 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Naponta új meglepetés a Rossmann Adventi kalendáriumával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

