Az Év honlapja lett Magyarország legnagyobb cicás portálja, a whiskas.hu
2009 novemberében az Internet Marketing Klub (Magyar Marketing Szövetség tagja) által rendezett szavazáson a magyar Whiskas® weboldal bizonyult a legjobbnak az internetes márkaoldalak kategóriájában.
Mivel ebben a kategóriában a legnagyobb és legszorosabb a verseny évről évre, ezért a Mars Magyarország marketing csapata különösen büszke, hogy a zsűri szerint is „a honlap kiemelkedett a többi résztvevő közül”.
A honlap megalkotásával a vállalat célja nem a márkaoldal felépítése volt, hanem egy portál létrehozása a cicakedvelők számára, ezért erősen épít a közösségi funkciókra. A látogatók beszélgethetnek a fórumban, megoszthatják egymással a cicákról készült képeket, történeteket, vagy kérdezhetnek az állatorvostól. A regisztrált tagok pedig egy közösséghez is csatlakozhatnak. A látogatók átlagosan több mint öt percet töltenek az oldalon és az eddigi tíz hónap alatt több mint négyezer hozzászólás érkezett.
A regisztrált tagok több, mint harmada barátai, ismerősei ajánlására látogatta meg a honlapot.
A márkaoldal szerkesztői igyekeztek a márka jellemzőit is megjeleníteni, így a Whiskas®-ra jellemző elemek visszaköszönnek a látogatókra. További érdekességek a honlapon hallgatható dorombolás, vagy a képernyővédő, csengőhang és widget letöltés lehetősége. A felelős állattartásra való törekvés jegyében a honlapon nevelhetünk virtuális cicát egy virtuális örökbefogadási játékprogram segítségével.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >