Az év első felében véglegesíti az FM a Városi agrárpolitikát
Az elképzelések szerint az év első felében véglegesítik a Földművelésügyi Minisztériumban készülő Városi agrárpolitikát – közölte Hegedűs Gábor vidék- és térségfejlesztési szakreferens kedden Budapesten a Közösségi kertészkedés a városban címet viselő tanácskozáson.
Elmondta, hogy a szakpolitikai program a városi piacok, a városi állattartás és a városi kertészkedés témáját vizsgálja, a mostani szakmai napon az utóbbival foglalkoztak. A készülő dokumentum a tárca lehetőségeit és kompetenciáit figyelembe véve, ezen a területen a közösségi kertek és az iskolakertek kérdéskörével foglalkozik a leginkább.
A közösségi kertek esetében jellemzően az önkormányzat és civil szervezet – civil szervezet, illetve vállalkozás – együttműködésében valósul meg a kerttervezés, az infrastruktúra kialakítása, illetve a kertet használók közösséggé formálása. Az iskolakerttel bíró oktatási intézményeket az Iskolakertekért Alapítvány fogja össze, amely a múlt év végén több mint 100 iskolával és óvodával állt kapcsolatban. Tevékenységük az alkalmazott módszertanok, jó gyakorlatok megosztására, szakmai érdekképviseletre, újonnan alakítandó kertek esetében mentorálásra terjed ki. Az iskolakertek esetében a szakpolitikai program javasolja, hogy az FM álljon a kezdeményezés mögé.
V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár azt emelte ki: a zöldítés a városi kerteken keresztül a leghatékonyabb befektetés. A közösségi kertekben növő és termő növények tisztítják és hűtik a városi levegőt. Ezen felül, a kertészkedés türelemre, kitartásra és felelősségvállalásra tanít. A helyi közösségeket is erősebbé teszi, miközben folyamatos sikerélményt biztosít. A mostani szakmai nappal ezekre a sikerélményekre, és további lehetséges fejlesztési területekre szeretné a tárca felhívni a figyelmet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mezőgazdasági államtitkár: a kormány mindent megtesz azért, hogy ukrán gabona ne kerülhessen többet Magyarországra
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarországra még egyszer…
Tovább olvasom >Erősíti európai uniós és nemzetközi érdekképviseletét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Cseh Tibor András személyében új, európai uniós agrárstratégiáért és külkapcsolatokért…
Tovább olvasom >Fontos hogy a 2027 utáni agárpolitika gazdabaráttá tegye az unió agráriumát
Fontos annak megvitatása, hogy a 2027 utáni közös agárpolitikáról (KAP)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >