Az év első felében 4,7 millió kiló mentett élelmiszerrel segítette a nélkülözőket az élelmiszerbank
Az idei év első felében 4,7 millió kilogramm lejáratközeli és csomagolási hibás árut mentett meg és adományozott nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.

Az év első felében százezres nagyságrendben adományoztak horpadt csomagolású zöldségkonzerveket
Az egyesület az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: 2005-ös megalakulásuk óta már több mint 100 millió kilogramm feleslegessé vált élelmiszert gyűjtöttek össze gyártóktól és kereskedőktől, hogy „a hulladéklerakók helyett inkább rászorulók asztalára kerüljenek”. Az élelmiszerbank munkája ráadásul nem csak a nehéz sorsú embereknek jelent segítséget, az élelmiszermentéssel a természetet is védik a pazarlás környezetromboló hatásaitól – tették hozzá.
Közölték: 2023 első félévében 248 ezer rászoruló kapott élelmiszercsomagot, amelyeket a Magyar Élelmiszerbank Egyesület feleslegessé vált, forgalomba már nem kerülő, de fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszerekből állított össze. Ez 24 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
Idézték a közleményben Nagygyörgy Andrást, az egyesület külső kapcsolatok igazgatóját, aki azt mondta:
„míg az élelmiszerek drágulása miatt egyre többen állnak sorba a mentett élelmiszercsomagokért, a kereskedőktől elhozható felesleg érezhetően csökkenni kezdett”.
A boltok óvatosabbá váltak a rendeléseikkel, kevesebb termékük marad meg a nap végén, ráadásul sokkal inkább megfontolják, hogy a maradékot az élelmiszermentőknek adják vagy az eredeti ár töredékére akciózva, inkább az utolsó pillanatig polcon tartsák. Ilyen körülmények között még inkább kiemelendő, hogy az élelmiszerbank negyedével növelni tudta adományait – mutatott rá.
Az egyesület önkéntesei 728 áruházat keresnek fel naponta, hogy átvegyék a megmaradt pékárut, zöldséget és gyümölcsöt. Közben 68 gyártó és kereskedő ajánlott fel nagyobb készleteket tartós élelmiszerekből, illetve hűtést igénylő frissáruból, amelyet az élelmiszerbank központi raktárából osztanak ki. Az év első felében százezres nagyságrendben adományoztak horpadt csomagolású zöldségkonzerveket, hibás címkéjű instant tésztákat, de lekvárból is mentettek 24 tonnát, gombából 22 tonnát, míg az ünnepek után 90 200 darab csokimikulást gyűjtöttek össze.
Kitértek arra, hogy az országban mindenhol egyre több egyszülős család kér segítséget. Az egyesület rendszeres élelmiszercsomagjai biztonságot és kiszámíthatóságot jelentenek ezeknek a családoknak, esélyt adnak nekik a megkapaszkodásra – írták a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Országszerte több mint 100 Lidl áruház csatlakozik az Élelmiszerbank Adománygyűjtéséhez
A Lidl Magyarország országszerte több mint 100 üzlettel csatlakozik a…
Tovább olvasom >Több mint 1,1 millió élelmiszercsomagot mentett meg a Munch a SPAR segítségével
A SPAR Magyarország 2022 óta több mint 1,1 millió élelmiszercsomagot…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >