Az Eurosheep projekt keretében megszerzett tudás javíthatja a hazai juhágazat versenyképességét
Végéhez közeledik az Európai Unió HORIZON2020 programja keretében támogatott EuroSheep projekt. A program három éve alatt számos nemzetközi jó gyakorlatot ismerhettek meg a juhágazat szereplői. A nemzetközi projektben való részvétel és az összegyűjtött jó gyakorlatok bemutatása hatékonyan hozzájárulhat a hazai juhtenyésztés fejlesztéséhez, versenyképességének javításához.
A Francia Állattenyésztési Intézet (Idele) által koordinált, 2020 januárjában indult EuroSheep projekt célja egy olyan nemzetközi juhtenyésztési tematikus hálózat létrehozása volt, mely fő fókuszterületein, a takarmányozáson és az állomány-menedzsmenten, valamint az állategészségügyön keresztül célozta meg a juhágazat jövedelmezőségének fokozását. Három kiemelt korcsoportban, melyek az anyajuhok, bárányok és a növendékek. A projektben nyolc ország − Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Írország, Magyarország, Olaszország, Spanyolország és Törökország − vett részt. Az eredetileg 3 évesre tervezett programot a COVID-19 pandémia miatt fél évvel, 2023 júniusáig meghosszabbították. A közel 2 millió euróból megvalósuló projekt keretein belül a már meglévő jó gyakorlatok átadása mellett a megszerzett információk és tapasztalatok széleskörű terjesztése valósult meg, a juhágazatban működő összes érdekelt fél bevonásával.
Magyarország részéről a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (DE AKIT) csatlakozott a projekthez partnerként
A projektmunkában Dr. Oláh János tudományos főmunkatárs és Klein Renáta projekt koordinátor vezetésével egyetemek, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége (MJKSz), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakértői, továbbá tenyésztők, termelők, tudományos szakemberek, oktatók, állatorvosok, tanácsadók vettek részt. A három és fél éves projektmunka során összegyűjtött információkról, tapasztalatokról számos tájékoztató anyag készült, a projekt honlapján 26 tájékoztató adatlap érhető el az egyes fókuszterületekhez kapcsolódó jó gyakorlatokról, ezen túlmenően 53 költség-, haszon- és fenntarthatósági elemzés és 147, a különböző megoldások végfelhasználói elfogadottságának értékeléséről szóló elemzés készült. A program részeként úgynevezett e-learning anyagokkal is segítették a juhtartókat a gazdálkodásuk hatékonyságának fokozásában. A juhágazat – a juhhús és a juhtej-előállítás egyaránt – fontos gazdasági szerepet tölt be Európában, az állomány azonban a 2000-es évek eleje óta folyamatosan csökken. A EuroSheep projekt számos lehetőséget kínált a kutatók, a tanácsadók, az állatorvosok és a juhtenyésztők közötti tudományos és gyakorlati ismeretek átadásához, nemzetközi és nemzeti szinten egyaránt. A program a számos bevont ágazati szereplő és az interdiszciplináris, azaz a több tudomány- és szakterületet érintő megközelítés által hatékonyan segítette az juhágazat jövedelmezőségének javítását célzó innovatív és legjobb technológiák, valamint gyakorlatok összegyűjtését és terjesztését.
Remélhetőleg a EuroSheep nemzetközi projektben való részvétel és az összegyűjtött jó gyakorlatok bemutatása hatékonyan hozzájárul a hazai juhtenyésztés fejlesztéséhez, versenyképességének javításához. Az EuroSheep programmal kapcsolatos további információkat találnak a NAK holnapján, az EuroSheep: Tippek, praktikák juhtartóknak szakmai aloldalon pedig a projekt által összegyűjtött jó gyakorlatokat bemutató videóanyagok is elérhetők.
NAK
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztésű technológia segítheti a gombatermesztést
Magyar fejlesztésű technológiával kiváló vízmegtartó képességű takaróföld állítható elő csiperketermesztéshez…
Tovább olvasom >Nagy István: Meg kell védeni az európai gazdákat
Az európai gazdákat, az európai polgárok mindennapi kenyerét meg kell…
Tovább olvasom >AM: kulcsfontosságú az állatorvos-tudományi képzés
A jól képzett állatorvosoknak kulcsfontosságú szerepe van a járványmegelőzésben és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ezekre a megváltozott fogyasztói trendekre számíthatunk 2025-ben
A háborúk, a járvány és a gazdasági nehézségek által beárnyékolt…
Tovább olvasom >Az AI és a közösségi média felforgatta a vásárlási szokásokat
A technológia fejlődésével a fogyasztói magatartás is jelentősen átalakult, a…
Tovább olvasom >A KSZGYSZ díjazta a hazai környezetipar területén kiemelkedő eredményeket felmutató cégeket és személyeket
A fenntartható jövő formálásában meghatározó szerepet játszó cégeket és szakembereket…
Tovább olvasom >