Az Európai Bizottság meghosszabbítja a mezőgazdasági és halászati termelők állami támogatására vonatkozó engedélyt
Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az uniós tagországok kormányai számára, hogy állami támogatást fizessenek a piaci zavarok által érintett mezőgazdasági és halászati termelőknek – közölte csütörtökön a brüsszeli testület.

(Fotó: Pixabay)
A döntés értelmében a nemzeti kormányok 2024 végéig adhatnak a nehézségekkel küszködő mezőgazdasági vállalkozásoknak 280 ezer euróig terjedő pénzügyi támogatást, illetve 335 ezer eurót nem meghaladó állami szubvenciót a halászattal és akvakultúrával foglalkozó cégeknek. A 2022 márciusában elfogadott, állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkezelési keretszabály lehetővé tette a tagállamok számára, hogy az ukrajnai háborúval összefüggésben az állami támogatási szabályok által előirányzott rugalmasságot kihasználva támogassák a gazdaságot. Margrethe Vestager, az versenypolitikáért felelős uniós biztos sajtóközleményében kiemelte: „ezzel a döntéssel az Európai Bizottság ismét megmutatta, hogy képes gyorsan cselekedni, és több időt hagy a tagállamoknak arra, hogy a szükséges támogatást nyújtsák a mezőgazdasági termelők és halászok megsegítésére, akiknek még mindig különleges kihívásokkal kell szembenézniük az Oroszország ukrajnai háborúja által okozott piaci zavarok miatt”. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az ideiglenes állami támogatási eszközöket a konkrét válsághelyzetben felmerülő szükségletek kezelésére kell korlátozni. A bizottság azt is bejelentette, hogy felülvizsgálja azon támogatások szintjét, amelyek esetében a tagállamoknak nem kell kérniük a testület a jóváhagyását. Több uniós tagállam azt kérte, hogy ez a határérték emelkedjen a jelenlegi 20 ezerről, 50 ezer euróra.
A gazdák Európa-szerte tüntetnek az uniós Zöld megállapodás által rájuk rótt egyre több szabályozás ellen, amely szerintük megnövelte a költségeiket, valamint a külföldi, különösen az Ukrajnából érkező importból származó tisztességtelen verseny ellen.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Agrárkamara: nem kérünk az ukrán importból
Az Európai Bizottság határozatlan idejű kedvezményeket javasol Ukrajnának a lejárt…
Tovább olvasom >A kormány támogatja a magyar borászat megújulását és hagyományainak megőrzését
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra,…
Tovább olvasom >V. Németh Zsolt: már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére
Már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére, a vízügyi igazgatóságok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >