Az Európai Beruházási Bank is segíti a magyar gazdaság újranyitását

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 16. 11:19

Az Európai Beruházási Bank (EBB) Magyarországnak biztosított forrásai az egészség védelmét, az állások megtartását és a beruházások támogatását szolgálják, vagyis a gazdaság újraindításához nyújtanak segítséget – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a bankcsoport éves magyarországi sajtótájékoztatójára küldött videóüzenetében kedden.

Felidézte: tavaly az EBB kibővítette az ország rendelkezésére álló hitelkeretet. Az állami és a magánszektor 757 millió eurós (277,85 milliárd forint) forrásból igényelhet – tette hozzá.

A pénzügyminiszter megemlítette, hogy az állami szektorhoz érkező forrásokat a kormány a kórházak eszközellátására és az uniós források lehívásához is igénybe vette.

„A gazdaságvédelmi intézkedések végrehajtásában a központi költségvetés forrásai mellett az EBB pénzeszközeire ugyanúgy számítunk, mint a magyar bankrendszer együttműködésére” – jegyezte meg a pénzügyminiszter.

Varga Mihály arra is kitért, hogy a magyar gazdaság az uniós átlagnál kisebb mértékű, 5,1 százalékos visszaesést szenvedett el.

A kormány gazdasági prioritásai továbbra is a munkahelyteremtés, a gazdaság fejlesztése, a kis- és közepes vállalkozások termelékenységének a növelése, a kutatás ösztönzése és a családok támogatása – hangsúlyozta Varga Mihály. Utalt arra, hogy az Európai Beruházási Bank a kormány partnere a finanszírozásban és a fejlesztésben is.

Teresa Czerwinska, a bank magyarországi műveletekért felelős alelnöke a sajtóeseményen elmondta, hogy 2020-ban 77 milliárd euró finanszírozással zárták az évet, ami az európai költségvetés egyharmadát kitevő összeg. A csoporthoz tartozó beruházási alap ebből 13 milliárd forint finanszírozást nyújtott – tette hozzá.
Az alelnök szerint az intézményük szerepe kiemelkedően fontos, nem csak az általuk biztosított források mértéke miatt, de azért is, mert példát mutatnak, ösztönzik a többi „beruházási energiát” a piacon.

Teresa Czerwinska aláhúzta: az elsődleges céljaik közé tartozik az innováció, a környezetvédelem, az infrastruktúra, illetve a kis- és közepes vállalatok támogatása. Tavaly a legtöbb forrást, 30 milliárd eurót a kisvállalatok részére juttatták – tette hozzá utalva arra, hogy ez a szektor nagy szerepet játszik a gazdaságok újraindításában.

Teresa Czerwinska felidézte, hogy 2020-ban a márciusi lezárásokat követően a csoport igen gyorsan reagált a válságra, az együttműködést pedig a magyar kormánnyal kiemelkedően jónak nevezte.

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban az alelnök megjegyezte, hogy 2021-ben az energiahatékony és klímasemleges befektetésekre helyezik a hangsúlyt, direkt és partnerek bevonásával nyújtott támogatásokban is gondolkodnak.

Az Európai Beruházási Bank az Európai Unió hosszú lejáratú hitelezéssel foglalkozó intézménye, amelynek tulajdonosai az uniós tagállamok. A csoport másik tagja az Európai Beruházási Alap (EBA) az európai kis- és középvállalkozások támogatására irányuló kockázatfinanszírozásra szakosodott. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink