Az euróövezeti infláció 2,4 százalék volt március után áprilisban is
Az előzetesen közölttel összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék volt az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett végleges adatai szerint.
Egy évvel korábban, tavaly áprilisban 7,0 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árak éves emelkedése. Havi összevetésben ugyancsak az előzetes becslésnek megfelelően 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak áprilisban a márciusi 0,8 százalék után.
Az Eurostat adatai alapján áprilisban az energiaárak 0,6 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól a márciusi 1,8 százalékos csökkenést követően.
Az élelmiszerek, alkoholos italok és dohánytermékek árának éves növekedési üteme 2,8 százalékra gyorsult áprilisban a márciusi 2,6 százalékról.
A szolgáltatások áprilisban 3,7 százalékkal, míg egy hónappal korábban, márciusban 4 százalékkal drágultak éves összevetésben.
Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció az előzetes becsléssel összhangban 2,7 százalékra, 2022 február óta a legalacsonyabbra csökkent a márciusi 2,9 százalékról.
Kapcsolódó cikkeink
Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >