Az euróövezetben nőtt, az EU-ban csökkent a júniusi kiskereskedelmi forgalom
Az euróövezetben emelkedett, a 27-tagú Európai Unióban pedig csökkent a kiskereskedelemi forgalom volumene júniusban az előző hónaphoz képest – közölte pénteken az EU statisztikai hivatala az Eurostat.
Júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene a 17 tagú euróövezetben, az EU 27 tagországában pedig 0,3 százalékkal csökkent. Májusban mindkét térségben 0,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene havi összevetésben.
Az idén júniusban 2011 júniusával összevetve az euróövezetben 1,2 százalékkal, az EU-ban pedig 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene.
Havi összevetésben júniusban hét országban emelkedett, tizenegy országban csökkent és három országban, Dániában, Litvániában és Lengyelországban nem változott a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb növekedést Szlovéniában (2,4 százalék), Lettországban (2,1 százalék) és Luxembourgban (1,5 százalék) regisztrálták. A legnagyobb mértékben Írországban (2,2 százalék), az Egyesült Királyságban (1,7 százalék) és Romániában (1,1 százalék) csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
Éves összevetésben nyolc országban csökkent, tizenkettőben emelkedett és egy országban, Ausztriában nem változott a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb visszaesést Portugáliában (5,3 százalék), Spanyolországban (5,1 százalék) és Máltán (4,3 százalék) regisztrálták. A növekedési listát Észtország és Lettország (egyaránt 8,4 százalék), Luxembourg (5,9 százalék) és Románia (3,9 százalék) vezeti. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
