Az EU összesített GDP-je 0,6 százalékkal csökkent a múlt év utolsó negyedében

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 02. 14. 12:54

Az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékkal csökkent az euróövezet 17 országának hazai összterméke (GDP) a múlt év utolsó negyedében, míg az Európai Unió 27 tagállamában 0,6 százalékkal zsugorodott a gazdaság – közölte csütörtökön az Eurostat, az EU statisztikai hivatala.

A harmadik negyedévvel összevetve az eurózónában 0,6 százalékos, az EU egészében pedig 0,5 százalékos volt a visszaesés az Eurostat első becslése szerint.

Az adatok azt mutatják, hogy a negyedik negyedévben felgyorsult a gazdaság hanyatlása, mert a július-szeptemberi időszakban éves szinten az euróövezet GDP-je csak 0,6 százalékkal, az unióé pedig 0,4 százalékkal csökkent. A második negyedévvel összevetve a július-szeptemberi periódusban az eurózóna GDP-je csak 0,1 százalékkal esett, az EU 27 országában pedig még 0,1 százalékkal bővült a gazdaság.

A múlt év egészében az eurózóna hazai összterméke 0,5 százalékkal, és az unióé 0,3 százalékkal esett vissza 2011-hez képest.

A legnagyobb csökkenést Görögország szenvedte el, ahol az utolsó negyedévben 6,0 százalékkal volt kisebb a GDP, mint egy évvel korábban, majd Portugália (-3,8 százalék), Ciprus (3 százalék), Magyarország (2,8 százalék) és Olaszország (2,7 százalék) következik.

A legnagyobb növekedést a balti államok mutatták fel, Lettországban 5,7 százalékkal, Észtországban 3,4 százalékkal, Litvániában pedig 3,1 százalékkal nőtt a GDP éves szinten a múlt év utolsó három hónapjában.
Hét ország utolsó negyedévi adatai még nem állnak rendelkezésre.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink