Az EU megreformálná a közös agrárpolitikát
Az EU agrárszakértői jelentést mutatott be, amelynek célja, hogy megreformálja a közös uniós agrárpolitikát (KAP) annak érdekében, hogy az uniós támogatások jobban igazodjanak a gazdálkodók társadalmi-gazdasági szükségleteihez.
A jelentést mintegy harminc szakértő készítette az Európai Unió mezőgazdaságának jövőjéről szóló úgynevezett stratégiai párbeszéd keretében, amely idén januárban kezdődött el válaszul a több uniós országban kitört sorozatos agrártüntetésekre.
A jelentés javaslatai alapján az Európai Bizottság feladata lesz egy új agrárpolitika kialakítása. A szakértők, többek között azt tanácsolják, hogy a KAP forrásokból származó támogatásokat a jövedelem alapján a „leginkább rászoruló gazdák” felé irányítsák, és ne a birtokolt földterület nagysága alapján fizessék ki.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy a közvetlen kifizetések jelenlegi rendszere alig van összefüggésben a gazdálkodók társadalmi-gazdasági szükségleteivel, ezért a jelenlegi rendszert meghatározó területalapú támogatás helyett az egyes gazdálkodók gazdasági tevékenységének „életképességén” kellene alapulnia.
A javaslatok között szerepel egy, az Európai Beruházási Bank által az agrárágazatnak nyújtandó egyedi hitelcsomag is.
A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági ágazat ellenállóképességét elő kell mozdítani. Felvázolja azt, hogy milyen eszközökkel lehet fellépni a növekvő környezeti, éghajlati, geopolitikai és gazdasági kockázatokkal szemben a termőföldek megőrzéséért, az árvizekkel szemben ellenállóbb mezőgazdaságért, és az innovatív növénynemesítésért.
A szakértők azt is tanácsolják, hogy az EU gondolja át kereskedelmi tárgyalási stratégiáját, és vegye figyelembe „a mezőgazdaság és az élelmiszeripari termékek stratégiai jelentőségét„, továbbá vizsgálja felül a kereskedelmi megállapodások hatásvizsgálatait.
Az Európai Bizottságnak emellett létre kellene hoznia egy konzultációs platformot mezőgazdasági és környezetvédelmi szereplők közötti párbeszéd előmozdítása érdekében.
A szakértők hozzáteszik, hogy egy új mezőgazdasági stratégiát minél előbb ki kell alakítani, hogy elkerülhető legyen a szektor elhagyása.

rsula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatót tart az európai mezőgazdaság jövőjéről Brüsszelben 2024. szeptember 4-én. MTI/EPA/Olivier Hoslet
Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke a jelentést bemutató sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a jelentés „konszenzusos” megoldásokat vázol fel.
„Tudjuk azonban, hogy gazdáinknak számos és egyre növekvő kihívással kell szembenézniük, a nagyon kemény globális versenytől kezdve az éghajlatváltozás pusztító hatásáig” – mondta.
„A jelentés rámutat arra, hogy többet kell tennünk azért, hogy megvédjük a mezőgazdasági termelőinket, és hogy az agrár-élelmiszeripari rendszert rugalmasabbá, versenyképesebbé, de legfőképpen fenntarthatóbbá tegyük„
– jelentette ki.
A bizottság elnöke kiemelte, hogy tisztességes és elegendő jövedelmet kell biztosítani a gazdák számára, ugyanakkor egy olyan közös agrárpolitika létrehozását kell támogatni, amely fenntartható és megoldást kínál az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére. „Ezt csak hatékony jutalmazási és ösztönzőrendszerrel lehet megtenni” – jelentette ki Ursula von der Leyen, aki azt mondta, hogy az agrárpolitikai reform bizottsági ütemtervét a létrejövő testület első 100 napján mutatja be.
Kapcsolódó cikkeink
Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >