Az EU és a Mercosur-országok politikai megállapodásra jutottak a tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról
Az Európai Bizottság és a Mercosur-országok képviselői lezárták a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat, politikai megállapodásra jutottak annak megkötéséről – közölte a brüsszeli végrehajtó testület pénteken.

(Fotó: AI)
Az uniós bizottság közleménye szerint az Európai Unió illetékes intézményi vezetői, valamint a dél-amerikai közös piac (Mercosur) országainak – Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay, valamint a 2016 óta felfüggesztett tagsággal bíró Venezuela – képviselői az uruguayi fővárosban tartott kétnapos egyeztetést követően jutottak politikai megállapodásra a szabadkereskedelmi megállapodás végleges szövegéről. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Montevideóban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a mindenki számára előnyös megállapodás jelentős előnyökkel jár a fogyasztók és a vállalkozások számára úgy az Európai Unióban, mint az érintett dél-amerikai országokban. A megállapodás a méltányosságra és a kölcsönös előnyökre összpontosít – húzta alá. „Meghallgattuk gazdáink aggályait, és azok alapján cselekedtünk” – fogalmazott Ursula von der Leyen, majd hozzátette: a megállapodás szilárd biztosítékokat tartalmaz a mezőgazdaságban dolgozók megélhetésének védelmére. Kijelentette: az európai egészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírások továbbra is sérthetetlenek. A Mercosur-országok exportőreinek be kell tartaniuk az uniós szabványokat ahhoz, hogy beléphessenek az EU piacára. A megállapodás az uniós vállalatok számára évente négymilliárd euró értékű exportvámot takarít meg – tette hozzá.
Az Európai Bizottság közleménye szerint a megállapodás erősíteni fogja a kereskedelmi és politikai kapcsolatokat a két régió országai között
Emellett támogatni fogja a gazdasági növekedést, fokozni fogja a versenyképességet és az ellenálló képességet azáltal, hogy megnyitja a kereskedelmi és befektetési lehetőségeket. Biztosítja a nyersanyagokhoz való fenntartható hozzáférést, és bővíti a kis- és középvállalkozások exportlehetőségeit a bürokrácia csökkentésével. A megállapodás továbbá jelentős mérföldkövet jelent az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, ugyanis – mint kiemelték – határozott, konkrét és mérhető kötelezettségvállalásokat rögzít az erdőirtás megállítására. Hozzájárul az EU agrár- és élelmiszerexportjának növeléséhez, diverzifikálja az ellátási láncokat, miközben megvédi az érzékeny ágazatokat. Fenntartja az EU állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági szabványait, megakadályozva, hogy a nem biztonságos termékek az EU piacára kerüljenek – írták. A tárgyalások befejezését követően a szöveget jogi felülvizsgálatnak vetik alá, majd az Európai Bizottság benyújtja azt az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának jóváhagyásra.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Paradicsom, amely két hónapig friss marad? Egy indiai innováció új fejezetet nyithat a kistermelők életében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mérséklődött a repcemag ára itthon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: A magyarok szerint ezek a karácsony elengedhetetlen részei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több, mint 5 millió forint adomány a jótékonysági borárverés eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl, a Novartis és a HungaroControl is a legjobb munkahelyek között
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
