Az EU 140 millió eurót fektet generatív mesterséges intelligencia bevezetésére az agrár-élelmiszeriparban is
Az Európai Bizottság négy új pályázati felhívást tett közzé a Digitális Európa elnevezésű program keretében, összesen 140 millió euró értékben, a cél a mesterséges intelligencia (MI) elterjesztésének elősegítése, a digitális készségek fejlesztése, az Európai Digitális Innovációs Központok (EDIH-k) hálózatának bővítése, valamint az álhírek és félretájékoztatás elleni küzdelem – közölte kedden a brüsszeli testület.
A 140 millió euróból 55 millió eurót fordítanak generatív mesterséges intelligencia bevezetésére a közszférában és az agrár-élelmiszeriparban, továbbá a szabályozási megfelelőség biztosítására, valamint a processzorokkal és félvezető technológiákkal foglalkozó stratégiai kezdeményezés és az adatterek támogatására.
A fejlett digitális készségek erősítése végett az EU-ban további 27 millió eurót szánnak négy új digitális készségeket oktató akadémia létrehozására, amelyek a kvantumtechnológia, a mesterséges intelligencia és a virtuális világok területére összpontosítanak.
Tizenegy millió euró értékű pályázati felhívások célja az EDIH-hálózat bővítése a társult országokban, valamint a mesterséges intelligenciára helyezett hangsúly megerősítése.
Az Európai Bizottság ezenfelül 47 millió eurót irányoz elő új digitális technológiák bevezetésére és hatékony használatára, valamint a gyermekek és fiatalok online biztonságának elősegítését szolgáló nemzeti internet központok hálózatának támogatására. Ezen belül 5 millió eurót különítenek el egy európai tényellenőrző hálózat létrehozására. A hálózat kulcselemei közé tartozik a tényellenőrök zaklatás elleni védelmi programja, egy tényellenőrzési adattár, valamint egy gyors reagálási kapacitás, beleértve a vészhelyzeti eseteket is.
Mind a négy pályázati felhívás 2025. szeptember 2-án zárul le.
Kapcsolódó cikkeink
Videókészítésre tanít vállalkozókat a Foxfilm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentősen javította az Albertsons teljesítményét az AI
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Műanyag csomagolási hulladék az EU-ban: 35,3 kg/fő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: az ipari termelői árak 2025. novemberben átlagosan 2,7 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól és 0,3 százalékkal az előző havi áraktól
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >4,5 éves mélyponton a foglalkoztatottság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így esszük a mézet 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

