Harminc százalékkal nőtt a bukaresti Henri Coanda repülőtér utasforgalma
Az idei első kilenc hónapban 30 százalékkal, 4,9 millióra nőtt az utasok száma a Henri Coanda (Otopeni) bukaresti nemzetközi repülőtéren a tavalyi év azonos időszakához képest, de az utasforgalom még így is jelentősen elmarad a koronavírus-járvány előtti periódustól – adta hírül hétfőn a Ziarul Financiar című román gazdasági újság elektronikus kiadásában.

Közel harmadával nőtt a bukaresti reptér forgalma, kép: wikipedia
Valentin Iordache, a repülőtér szóvivője a lapnak elmondta, hogy a vizsgált időszakban 51 294 gép szállt le és fel a tavalyi első kilenc hónapban jegyzett 42 292-höz képest. A szóvivő elmondta, hogy októberben szinte 700 ezer utast regisztráltak, novemberben és decemberben pedig további 400-500 ezer utasra számítanak, így év végén a légi kikötőt igénybe vevők száma elérheti a 6,5 milliót.
2020-ban 70 százalékkal, 4,4 millióra zuhant a Románia legnagyobb repülőterének számító bukaresti nemzetközi légi kikötő utasforgalma a 2019-ben jegyzett 14,7 millióról a koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozások miatt. Így amennyiben beigazolódik a repülőtér vezetőségének az idei évre vonatkozó becslése, az idén egész évben az utasforgalom csaknem 56 százalékkal lesz kisebb, mint 2019-ben.
A járvány előtti időszakban jegyzett számoktól való elmaradást mutatja az is, hogy például 2018 első kilenc hónapjában 10,49 millió utas vette igénybe a repülőteret. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MTÜ: a magyar turizmus az elmúlt években történelmi rekordokat ért el
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eurostat: közel egymillió éjszakát töltöttek online foglalt uniós szálláson 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hostelbárok köré épül az új utazási trend
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
600–700 Ft lehet egy gombóc fagyi 2026-ban: húsvétra és a választási hétvégére készülnek a cukrászdák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ: a magyar turizmus az elmúlt években történelmi rekordokat ért el
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

