Az előzetesen közöltnél kisebb volt az első negyedéves növekedés az USÁ-ban

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 06. 28. 00:00

Az első becslésekhez képest kevésbé, éves szinten 2,7 százalékkal bővült az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az első negyedévben – közölte pénteken a washingtoni kereskedelmi minisztérium.

A tárca az április végén közölt első becslésében még 3,2 százalékos, majd a május végi, második becslésében 3 százalékos növekedést valószínűsített.
A most közölt harmadik, utolsó becslés a szakértői várakozásoktól is elmarad. Elemzők arra számítottak, hogy nem változik, 3 százalékon marad az első negyedéves GDP-növekedési adat.
Ugyanakkor a január-márciusi időszakban már sorban a harmadik negyedéve bővült az amerikai gazdaság, amely a 2008 végén elmélyült világgazdasági válságban a múlt század harmincas éveinek kríziséhez fogható recesszióba süllyedt – közli az MTI.




Kapcsolódó cikkeink