Az elfogyasztott hal fele importból származik
Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik – mondta Kardeván Endre, országos főállatorvos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
Az európai tengeri országokban az egy főre jutó halfogyasztás jóval magasabb, eléri a 20 kilogrammot is. Az alacsony magyar fogyasztás fele-kétharmada a karácsonyi szezonra tehető, a lakosság 10 százaléka ugyanakkor egyáltalán nem fogyaszt halat – tette hozzá az államtitkár.
A természetes vizek mellett található 25 ezer hektárnyi halastavakban ellenőrzött körülmények között nevelik a halakat, így nem fordulhat elő szennyeződés. A fagyasztott tengeri halak ugyanakkor tartalmazhatnak nehézfémeket, ráadásul az árnál azt is figyelembe kell venni, hogy a csomag fele víz – mondta.
Ennek ellenére – mint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kutatásából kiderült – a lakosság 52,9 százaléka a fagyasztott halat részesíti előnyben. A megkérdezettek 39 százaléka fogyaszt csak friss halat rendszeresen – ismertette az adatokat Kardeván Endre.
Az államtitkár hozzátette: a megfelelő filézési technológiával a halhúsból olyan terméket lehet előállítani, amelyet a 3 éven felüli gyermekek is fogyaszthatnak, így a hazai hal megjelenhet a gyermekétkeztetésben is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >