Az élelmiszerláncban előforduló csalásokról és a tejiparról tárgyaltak a V4 agrárminiszterei
Az élelmiszerláncban előforduló csalások, a tejszektor helyzete és a talajkezelés legfőbb problémái voltak a központi témái a V4+4 agrárminiszteri találkozónak, amelyre a csütörtökön megnyílt Zeme Zivitelka (Éltető Föld) nemzetközi mezőgazdasági kiállítás megnyitása alkalmával került sor a dél-csehországi Ceské Budejovicében.
A találkozón a magyar földművelésügyi minisztériumot Nagy István parlamenti államtitkár képviselte, aki részt vett a kiállítás megnyitóján is.
A négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia -, valamint a négy meghívott ország – Ausztria, Bulgária, Románia, Szlovénia – agrárminisztériumának képviselői egyetértettek abban, hogy rendkívül fontos az egyes országok élelmiszer-felügyeleti szervei közötti szoros együttműködés és a rendszeres információcsere.
„Csak egymás következetes és gyors tájékoztatásával tudjuk megakadályozni a hamisított élelmiszereket piacrajutását. Cseh szempontból ezt kiemelt feladatnak tartom” – hangsúlyozta Marian Jurecka cseh mezőgazdasági miniszter újságíróknak a tanácskozásról.
A V4-es országoknak közösen kell fellépniük az Európai Unióban a tejszektor gondjainak megoldása érdekében, amely éppen most van a napirenden – szögezte le Jurecka.
Örvendetes, hogy a 2013-ban kirobbant lóhúsbotrány óta az Európai Bizottság is kiemelt ügyként kezeli az élelmiszer-hamisítás elleni küzdelmet – mondta felszólalásában Nagy István. Az államtitkár kiemelte, hogy tagállami szinten hatékony fellépést a különböző szakterületeket felügyelő hatóságok együttműködésének szorosabbra fogása eredményezhet. Megerősítette, Magyarország teljes elkötelezettséggel vesz részt az élelmiszer-hamisítás visszaszorítására irányuló közösségi ellenőrzésekben, együttműködésekben.
A csütörtökön megnyílt Zeme Zivitelka a legnagyobb csehországi mezőgazdasági szakkiállítás, amelyet évente több mint százezren keresnek fel. A számos külföldi kiállító között magyar élelmiszer-ipari és mezőgazdasági gépeket gyártó cégek is ott vannak. (MTI, Kokes János)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >