Az élelmiszergazdaság a Parlament előtt
A Parlament tavaszi ülésszakán számos, az élelmiszertermelő és kereskedelmi ágazatot érintő új jogszabály tervezetét tárgyalja, illetve a tervek szerint sor kerül korábbi törvények módosítására is. Az Országház márciusi programján szerepel a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A törvényjavaslat egy olyan keretszabályozás megalkotását célozza, amelyen keresztül megvalósul a magyar nemzeti érdekek és a hungarikumok körének meghatározása, azok felkutatása, rendszerezése és népszerűsítése.
Ugyancsak ebben a hónapban kerül sor a turizmusról és a vendéglátásról szóló törvényjavaslat vitájára és a határozathozatalra. E törvényjavaslat célja, a turizmus és a vendéglátás jelentőségét megfogalmazó, alapdefiníciókat lefektető, a működési struktúrát megállapító, turisztikai és vendéglátó tevékenységekre vonatkozó szabályozás kialakítása. Az előzetes márciusi programban szerepel a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosítása.
Áprilisban az előterjesztők szeretnék, ha a fogyasztóvédelmi szabályozás igazodna a folyamatosan változó igényekhez, valamint a szabályozás a fogyasztói érdekek eredményes védelmét, a vállalkozások jogkövetésének elősegítését és a hatósági jogalkalmazás megkönnyítését szolgálná. Szükség van a termékek piacfelügyeletének egységes szabályozását szolgáló új törvényre is. Az új szabályozást jogharmonizációs kötelezettség teljesítése indokolja (a 765/2008/EK rendelet átültetése a hazai jogrendszerbe).
Június kerül sor az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosítása
A törvény 2008. szeptemberi hatályba lépése óta eltelt időszak tapasztalatai alapján – a gyakorlatban jelentkező problémák kiküszöbölése, az élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörök megerősítése és európai uniós jogharmonizációs kötelezettségünk teljesítése érdekében – szükséges a jogszabály átfogó módosítása.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >