Az élelmiszerek áfájának csökkentését sürgeti az MSZP
Az alapvető élelmiszerek áfájának mielőbbi csökkentését sürgeti az MSZP azután, hogy a román kormány bejelentette, a jelenlegi 24 százalékos helyett 9 százalékos forgalmi adót tervez bevezetni január 1-jével a mezőgazdaságból származó élelmiszerekre.
Gőgös Zoltán, a szocialisták agrárpolitikusa szerdán sajtótájékoztatón elmondta: ha az Orbán-kormány nem dönt mihamarabb a forgalmi adó csökkentéséről, Magyarország lesz a térség egyetlen olyan országa, amely kiemelkedően magas áfakulccsal sújtja az élelmiszereket, ez pedig termelők csődjét és a feketegazdaság további terjeszkedését okozhatja.
Az ellenzéki képviselő elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében sürgette az áfa csökkentését, amelyeknél a mostani áfakulcs súlyos versenyhátrányt okoz. Véleménye szerint mérsékelni kellene a húsfélék, a kenyér, a tej, valamint az itthon termő zöldségek és gyümölcsök forgalmi adóját.
Gőgös Zoltán elmondta: mindez százmilliárd forintnál kisebb összegből megoldható lenne, vagyis nem veszélyeztetné a hiánycélt. Kitért arra is, hogy az MSZP korábban ötszázalékos áfakulcsot javasolt az alapvető élelmiszerekre, de elfogadhatónak tartanák azt is, ha a környező országokban megszokott, tíz százalék körüli szintet határoznának meg.
Hangsúlyozta, hogy az áfacsökkentés hozzájárulna a fogyasztás növekedéséhez, és jelentősen szűkítené a feketegazdaságot, mivel 5-10 százalékos forgalmi adónál már nem éri meg az áfacsalás. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
