Az élelmiszerbiztonság miatt aggódnak a kínai városlakók
Egy nyolc kínai városban elvégzett közvéleménykutatás szerint a kínai lakosok 73 százaléka nem tartja biztonságosnak a kínai gyártású ételeket.
A sanghaji lakosok több mint 70 százaléka aggódik a Kínában gyártott élelmiszerek minősége miatt – derül ki a városi élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági intézet kutatásából. A kelet-kínai metropolisz lakosai főképp a húsféléket és tejtermékeket illetően bizalmatlanok, arányuk pedig nemhogy csökkent volna, de növekedést mutat.
A felmérést Sanghajon kívül hét kínai városban végezte el az intézet, s ugyan összesen csupán négyezer embert kérdeztek meg, az eredmény jól mutatja az utóbbi hónapok élelmiszerbotrányait követő lakossági közérzetet. A kutatásból kiderül: a megkérdezett túlnyomó többsége, 73 százalék aggódik az élelmiszerminőség miatt, s csupán 6,7 százalék gondolja úgy, a hazai gyártású ételek egyre biztonságosabbak. A legtöbben nemcsak a gyártókat, hanem a kormányzati ellenőrzést is kritizálták annak erőtlensége, illetve az előírások ellen vétők büntetésének elégtelensége miatt. A lakosok az élelmiszerbiztonságot illető információkhoz való hozzáférést is gyengének találták. Sokan annyira nem bíznak a kínai élelmiszerekben, hogy inkább a környező országokból hozatnak gyermekeik, csecsemőik, s idős hozzátartozóik számára ételt, még akkor is, ha az jóval drágább – derül ki a felmérésből.
A Kínai Társadalomtudományi Akadémia éves felmérése szerint az élelmiszerbiztonság a kínai lakosok egyik legnagyobb aggodalmainak egyike, azt az ingatlanárak, az infláció és a jövedelmi egyenlőtlenség után a lakosok a negyedik legnagyobb társadalmi gondként említik. Egy élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos áprilisi konferencián az ágazati szakemberek 200 millióra becsülték az évente szennyezett étel fogyasztása miatt megbetegedők számát az országban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >