Az élelmiszerárak növekedése és az ársapka volt a fő téma az Országgyűlés keddi ülésén
Az élelmiszerárak növekedéséről, az energiaárakról és a veszélyhelyzetről is szóltak a napirend előtti felszólalások az Országgyűlés keddi ülésén.

Az ellenzék kritizálta a kormányt
Jobbik: az uniós élelmiszerdrágulást sokszorosan meghaladják a hazai árak
Z. Kárpát Dániel (Jobbik) arról beszélt, hogy egy év elején közzétett, a világ országait áttekintő grafikon szerint az élelmiszerárak drágulását tekintve Magyarország a tizedik helyen állt. Ez egy sokkoló adat volt, és a probléma az, hogy az uniós élelmiszerár-drágulást azóta is sokszorosan meghaladják a hazai adatok – mutatott rá.
Hozzátette: azt látják, hogy az ársapkák rendszere tovább drágítja a magyar élelmiszerek árát. Megjegyezte: a nagy multik elosztórendszerükben 6-7 ezer élelmiszer árát határozzák meg és ebbe kontroll, lényegi ellenőrzés nélkül „lazán” be tudták építeni a vélt vagy valós veszteségeket. Mivel nem volt ellenőrzés, sokkal többet építettek be, mint amennyit a másik oldalon elveszítettek. Amikor pedig a Gazdasági Versenyhivatal elkezdett vizsgálódni, hirtelen elkezdtek csökkenni bizonyos termékcsoportok árai.
Ki adja vissza a családoknak a hónapokon át indokolatlanul elvett összegeket? – firtatta. Kitért arra is, hogy a Jobbik már öt éve letette a megoldást az asztalra egy online árfigyelő adatbázis formájában, amivel ezek a folyamatok nyomon követhetők lennének.
Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, amíg újabb és újabb szankciók lesznek, addig a szankciós infláció is itt lesz és folyamatosan találkoznak vele a boltokban és az árakban.
Ebben a helyzetben a kormány arra törekszik, hogy megvédje az embereket és csökkentse azokat a hatásokat, amelyeket ezek a tényezők okoznak. Tisztában vannak azzal, hogy az árak rögzítése önmagában nem elegendő, azt is biztosítani kell, hogy elegendő rögzített árú termék álljon rendelkezésre.
Közölte: egyelőre április végéig vannak érvényben az ársapkák, a kormány várhatóan április közepén hoz döntést ezek jövőjéről.
A piaci helyzet alapján és az összes piaci szereplő érdekének figyelembe vételével fognak eljárni – jelezte. Az államtitkár abban igazat adott a képviselőnek, hogy a kereskedő cégek egyéb termékeknél olyan árakat képeztek, amellyel kompenzálták veszteségeiket, ezért vannak folyamatban vizsgálatok. Hozzátette: az élelmiszerárak folyamatosan csökkennek és ez a folyamat folytatódni fog, de arra számít, hogy az árak nem fognak lecsökkenni a Covid-járvány előtti szintre.
MSZP: az energiapolitikát a kormány rontotta el
Tóth Bertalan (MSZP) kijelentette: az energiapolitikát Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya rontotta el, „mi vásároljuk a legdrágábban az orosz gázt Európában”. Arról beszélt, hogy Magyarországon csődöt és elbocsátásokat, valamint jelentős inflációt eredményezett a „brutális fideszes energiaáremelés”.
Úgy folytatta: a kormányzati dilettantizmus eredménye, hogy olyan intézmények lehetetlenülnek el, amelyek rászorulóknak biztosítanak lakhatást, de az is, hogy elmaradnak az energetikai hálózatfejlesztések, ami gátja a megújuló energiaforrások terjedésének.
Ha a Fidesz-kormánynak fontos lenne az emberek megélhetése, érdemi lépéseket tenne, hogy csökkenjenek az energiaárak – fűzte hozzá. A többi közt azt is sérelmezte, hogy az energetikai tárca el akarta titkolni, mi került 75 milliárd forintba a Mátrai Erőmű visszavásárlásában.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy felelt: óvatosan a kritikával, hiszen „önök már 2010 előtt kezeltek egy válságot” és „önök voltak, akik kiárusították ezt az országot, eladták a teljes energiaipart, kiszolgáltatottá tették hazánkat”.
Azt mondta: a háború és az elhibázott szankciók következményét kell elviselnie az országnak. Pedig ha Brüsszel nem kényszerítette volna rá ezeket a tagállamokra, a háború gazdasági hatása lényegesen kisebb lenne.
Emlékeztetett, hogy a kormány az átlagfogyasztásig a szankciós infláció előtti energiaárakat tart fenn az emberek számára, hogy megvédje az ország lakosságát és a vállalkozásokat. A kormány az intézményeit sem hagyja cserben, lehetőség van támogatás igénylésére. Azt is felidézte, hogy az MSZP nemrég még meg is dicsérte az ársapka-intézkedést.
Momentum: minek játsszák a demokráciát?
Bedő Dávid (Momentum) szerint a kormány 2500 napja igyekszik félelmet kelteni az emberekben, azóta van valamilyen válság vagy veszélyhelyzet az országban. Ennek oka szerinte, hogy a kormányzat így könnyebben élhet vissza a hatalmával és még kevésbé ellenőrizhetők a döntések. Kifogásolta, hogy a kabinet most készül meghosszabbítani a veszélyhelyzetet.
Úgy folytatta: nem volt elég a kétharmados parlamenti többség vagy az állami intézmények megszállása, nemrég még a költségvetést is rendeletben hirdették ki. Minek játsszák a demokráciát? – tette fel a kérdést.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: rendkívüli jogrend más országokban is bevett gyakorlat, általában rendkívüli helyzetekben van arra szükség. „Lehet, hogy ön tagadja, de a kormányzásunk alatt folyamatosan rendkívüli válsághelyzetekkel néztünk szembe” – jelentette ki. Először a migrációval, majd a világjárvánnyal, most a szomszédban dúló háborúval és hatásaival – sorolta.
Nagy szerencse, hogy olyan kormány van ezekben az időkben, amely elsősorban az ország érdekét nézi és nem külföldi elvásároknak próbál megfelelni. Emlékeztetett: a módosított költségvetést megvitatta az Országgyűlés, amelyen azonban a Momentum képviselői nem vettek részt. Abszurdnak nevezte, hogy az a Momentum demonstrál a sajtószabadságért, amely már többször adta jelét: tagjai olyan véleményszabadságot szeretnének, ahol leginkább az övékkel egyező vélemények kapnak teret.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >Komáromon túl olcsóbb az élet? – A magyar vásárlók tömegesen járnak Szlovákiába spórolni
Az Mfor.hu tesztje szerint a szlovákiai Komárom diszkontáruházaiban jelentős árkülönbségek…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >