Az élelmiszeráfa csökkentését vizsgálja az NGM
Vizsgálja Nemzetgazdasági Minisztérium az alapvető élelmiszerek áfájának esetleges csökkentését, de döntés még nincs egyik termék esetében sem – írja az InfoRádió. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet egy friss tanulmánya szerint is indokolt a jelenlegi rendszer és áfamérték felülvizsgálata.
Terméktanácsok és más szakmai szervezetek már szorgalmazzák egy ideje az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, erre vonatkozóan a Vidékfejlesztési Minisztériummal egyeztetve nyújtottak be javaslatokat.
Korábban a Hússzövetség elnöke az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: a húspiac irracionális működésének hátterében az áfa magas mértéke áll, igen magas a fekete gazdaság aránya a magyar húspiacon, azok, akik betartják a szabályokat rendszeresen hátrányba kerülnek, sőt több esetben csődbe mennek – tette hozzá Éder Tamás.
A Nemzetgazdasági Minisztérium az áfa csökkentésével kapcsolatban azt közölte: az esetleges csökkentés hatásai rendkívül összetettek, mind az élelmiszeripari ágazatot, a fogyasztókat és a költségvetést is befolyásolja, ezért részletes vizsgálatot folytatnak, hogy a csökkentés társadalmi és költségvetési hatásait meghatározzák, és csak ezután születhet döntés.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet egy most nyílt szakmai vitára bocsátott tanulmánya szerint indokolt a jelenlegi rendszer felülvizsgálata és érdemi hatás csak az áfakulcs jelentősebb csökkentésével érhető el. A tanulmányban megállapítják: a hazai adónemek közül a legnagyobb bevétel az áfából van, ezért is kényes a döntés, ugyanakkor az ágazatban nagy mértékű a fekete gazdaság aránya, ami 100 milliárdos bevétel kiesést jelent a költségvetésnek.
A tanulmány szerint az alapvető élelmiszerek esetében egy kedvezményes, 12 százalékos áfakulcs reális alternatívát jelent a jelenlegi 27-tel szemben, mivel javulhat az élelmiszer-gazdaság versenyhelyzete, csökkenhet az importnyomás és az áfacsalások mértéke, emellett csökkenti a fogyasztói árakat, ami az inflációra kedvező hatással lehet, és mind a fogyasztást, mind a foglalkoztatást érdemben javíthatja. (Panulin Ildikó, inforadio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >