Az élelmiszer-szuverenitást is segíti az Élelmiszeripar Bajnokai Program
„Az élelmiszer-szuverenitásunk megerősítését és a magyar termelők támogatását is segíti a Élelmiszeripar Bajnokai Program” – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter szerdán.

A program most új lehetőséget biztosít a magyar élelmiszeripar megerősítésére és új alapokra helyezésére
A tárcavezető arról beszélt, hogy a kormányzat az utóbbi években jelentős forrásokat költött élelmiszeripari támogatásokra, amellyel igyekezett fokozni a versenyképességet és lefaragni a több évtizedes nemzetközi hátrányt. Hangsúlyozta, ez a program most új lehetőséget biztosít a magyar élelmiszeripar megerősítésére és új alapokra helyezésére.
„Ezzel pedig több biztonságos, hazai alapanyagokból előállított, magas minőségű élelmiszerekkel láthatjuk el a magyar családokat”
– fejtette ki a miniszter.
Nagy István hangsúlyozta, „a kezdeményezés további célja egy olyan élelmiszerláncot lefedő integráció létrehozása, amivel a termelés és az élelmiszerellátás biztonságát hosszú távon is garantálni tudjuk. A program így a gazdálkodókat is támogatja”.
Hozzátette, a program további lehetőségeket biztosíthat arra, hogy a kistermelők biztonságosan és versenyképesen tudjanak élelmiszert előállítani. Mint fogalmazott: „így tudjuk erősíteni a hazai élelmiszeripar szuverenitását”. Magyarország sikere a gazdálkodók és az eredményes magyar vállalkozások, illetve vállalatok működéséből mérhető, ezért van szükség arra, hogy az élelmiszeriparban is legyenek olyan kiemelt, nemzeti szereplők, vagyis bajnokok, akik a világpiacon is helytállnak majd – fejtette ki a miniszter.
A tárcavezető a programtól a hazai importfüggőség csökkentését és az exportképesség fokozását várja – olvasható a tárca közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
Tejpiaci feszültségek: a kormány lépéseiről posztolt az agrárminiszter
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kormány támogatja a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza járvány megelőzésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átalakíthatja a mezőgazdasági munkaerőpiacot a növényi étrendre való átállás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ALDI folytatja a friss húsok árának csökkentését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
