Az élelmiszer-ellátás nemzetstratégiai kérdés
Az elmúlt évek válsághelyzeti megmutatták, hogy az élelmiszer-ellátás, az élelmezési önrendelkezés nemzetstratégiai, sőt mára világos, hogy biztonságpolitikai kérdés is – hangsúlyozta az agrárminiszter csütörtökön, a Gyermelyi Zrt. mintegy hárommilliárd forintból épült, új gabonatárolóinak átadásán.

(Fotó: AM/Fekete István)
Nagy István szerint a magyar kormány legfontosabb feladata az, hogy minél több eszközt és segítséget adjon a gazdálkodóknak, termelőknek, és élelmiszeripari vállalkozásoknak, hogy alkalmazkodni tudjanak a gyorsan változó környezethez. A versenyképes jövő záloga a kormány és a tenni akaró gazdálkodók együttműködése, ennek eredménye, hogy 2010 óta az összes uniós tagállam között az 5. legnagyobb hatékonyságjavulást tudja felmutatni a magyar agrárium – mondta a miniszter. Nagy István rámutatott, hogy az elmúlt bő egy évtizedben a magyar mezőgazdaság ágazati szintű jövedelmezősége kiemelkedő mértékben nőtt, ennek ellenére komoly előrelépésre van szükség a hozzáadott érték növelésében, amely még mindig viszonylag alacsony – mondta. A tárcavezető a Gyermelyi Zrt-ről elmondta, hogy a vállalatcsoport termékei előállítására egy teljesen zárt vertikális integrációt működtet, amely európai szinten is egyedülálló, és jelentős mennyiségi és minőségi biztonságot jelent az előállított termékeknél. Kiemelte, hogy azokban az ágazatokban van töretlen fejlődés és biztonság, ahol a legmagasabb szintű az integráció, mert ahol az integráció 50 százalék alatti, óriási problémákat okoz a kiszámíthatóság és biztonság hiánya. Nagy István fontosnak nevezte a magyar mezőgazdasági szereplők számára, hogy mindenki megtalálja a helyét és szerepét egy sikeres integrációban. Az integráció a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsa, a legkisebb termelőknek is biztonságérzetre van szükségük, csak a termelői együttműködés védi meg a magyar termelőket a piac bizonytalanságától – fűzte hozzá. A miniszter arról is beszélt, hogy a malomipari termékek és a keményítő gyártásánál a Vidékfejlesztési Programban az ágazat 64 élelmiszeripari projektje nyert el támogatást 33 milliárd forintot megközelítő összegben.
Tóth Béla a Gyermelyi Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, hogy egy malomipari vállalkozás sikeréhez megfelelő gabonatároló kell
Ezért is döntöttek a beruházás mellett; a hárommilliárd forintból épített új silóikhoz 1,5 milliárd forint állami támogatást kaptak. Megjegyezte, hogy a 40 ezer tonnás kapacitású silókban hárommilliárd forint értékű gabonát tudnak tárolni. A sajtóanyag szerint a gabonatároló-rendszer a növekvő őrlési kapacitást szolgálja, az automata ki- és betárolást, tisztítást, szellőztetést biztosító új rendszer jelentősen növeli a gabonatároló kapacitást. A beruházásnak köszönhetően az éves őrléshez szükséges búza kétharmadát tudja a vállalat a telephelyén tárolni. A Gyermelyi liszt termékpályáját megalapozó növénytermesztési ágazata 8100 hektáron gazdálkodik, míg a központi telephelyen működő malmok teljes mértékben ellátják a tésztagyárat, miközben egyre bővül a lisztek értékesítése a hazai és a környező országok piacán. A vállalatcsoport Magyarország egyik legnagyobb tojástermelője is, évi 170 millió darab tojást termel. A cégcsoport az elmúlt öt évben 22 milliárd forintot fordított beruházásokra, ennek és a piac bővülésének köszönhetően növelni tudta dolgozói létszámát, amely jelenleg meghaladja az 500-at. A nyilvános cégadatok szerint a Gyermelyi Élelmiszeripari Zrt. 46,6 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,9 milliárd forintnyi nyereséget realizált 2022-ben, míg a megelőző évben árbevétele 27,1 milliárd, adózás utáni profitja több mint 1,2 milliárd forintot tett ki.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: kiemelt cél az állattartó gazdaságok megújítása
Az Agrárminisztérium (AM) meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó…
Tovább olvasom >AM: komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium (AM) a ragadós…
Tovább olvasom >Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: elmaradt az áttörés: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata
Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai…
Tovább olvasom >