Az élelmezés meghatározó tényezője lett a burgonya
A mezőgazdaságunk alapjai mára stabilak, hiszen az elmúlt 13 esztendő átgondolt és következetes intézkedései nyilvánvalóvá tették, hogy a kormány a magyar mezőgazdaságra stratégiai ágazatként tekint – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Nyírteleken, a 35. Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozáson.

(Fotó: AM/Pelsőczy Csaba)
A tárcavezető arról beszélt, hogy jelenleg az elsődleges feladatunk a gazdálkodók likviditásának biztosítása, a versenyképesség fenntartása, valamint az ágazat átfogó modernizációja. Mindez azt a célt szolgálja, hogy az ágazat kihasználja a benne lévő lehetőségeket és megőrizze a magas szintű élelmezésbiztonságot. Nagy István kitért arra is, hogy a 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklus forrásaihoz Magyarország soha nem látott mértékű, 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozást biztosít. Ennek köszönhetően a Közös Agrárpolitika átmeneti éveinek mondott 2021-ben és 2022-ben nagyszabású beruházási programot indított a kormány, amely keretében 1500 milliárd forint forráskerettel hirdetett meg új pályázati felhívásokat, többek között a burgonyatermesztők számára is. Hangsúlyozta, külön is érdemes kiemelni, hogy a „Kertészeti üzemek korszerűsítése” című kiírás alapján a gazdálkodók lehetőséget kaptak zöldség- és burgonyatárolók, valamint a kapcsolódó létesítmények építésére, bővítésére, korszerűsítésére.
Rengeteg beruházás kapott támogatást
Nagy István a Vidékfejlesztési Programmal kapcsolatban arról beszélt, az elmúlt hónapokban újabb 414 mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházás részesült csaknem 181 milliárd forintban. Az agrárium fejlesztésére rendelkezésre álló soha nem látott mértékű forrás a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programban tehát meghatározott stratégiai irányok mentén, a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára lehetőséget nyújt – hangsúlyozta a miniszter. A tárcavezető az idei burgonyatermésről azt mondta, az időjárás eddig kedvezett a növénynek. Jó időben eredményes kelés, kezdeti gyors fejlődés jellemezte. Az időben vetett, illetve a fólia alatt termesztett burgonya betakarítását már megkezdték. A szabadföldön termesztett nagy többség ugyanakkor még virágzási fázisban van. Az előzetes becslések szerint a megszokott terméshozam várható – tette hozzá.
A burgonyatermesztés kiemelt figyelmet élvez
Nagy István kiemelte, az ágazat olyan kiemelt támogatást kapott, amely elősegítette a precíziós gazdálkodási technológiákra történő átállást, a mezőgazdasági vízgazdálkodási beruházásokat és az öntözési közösségeket. Hangsúlyozta, a hazai burgonyatermesztés prototípusává válhat a legmodernebb precíziós gazdálkodási technológiák és innovatív analitikai módszerek alkalmazásával. Az ágazat számára további segítséget jelent a hamarosan megjelenő „Bemutató üzemek támogatása” című felhívás is. Ebben a fajtakísérletet vagy fajtakitermesztést végző kutatóintézetek, állomások fenntartói, tulajdonosai is jogosultak lesznek forrásokra – fejtette ki a miniszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy lúd telepen tűnt fel a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kevesebb kukoricát vetnek az idén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kivonul Romániából az ország legnagyobb kendertermesztője, a holland HempFlax
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Éjszaka a hipermarketben – „ottalvós” bulit szervez a Carrefour Spanyolországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodó Nutri-Score: egyre több gyártó lép vissza Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

