Az elégedetlen vásárló a reklámban szereplő sztárt is beperelte
Nemcsak a terméket gyártó vállalatot, de az azt reklámmal népszerűsítő hírességet is perli egy elégedetlen fogyasztó Kínában – számolt be a precedens nélküli esetről a sina.com hírportál.
A Feng családnevű férfi a Baxsun kínai gyógyszergyártó által előállított halolajkapszula vélt és valós hatása közötti különbség miatt emelt panaszt. A memória- és látási zavarokkal küszködő férfi – elmondása szerint – még februárban vásárolt a gyógyszerből, javarészt amiatt, mert azt a tájékoztatón a korábbi NBA-játékos, a világhírű Jao Ming is ajánlotta. „Mélységesen tisztelem Jaót, őt is támogatni szerettem volna a vásárral” – fogalmazott Feng a kínai sajtóban.
A gyógyszer szedése ellenére sem javult azonban a férfi állapota, aki „félrevezetésért” végül beperelte a gyártót és a sztárkosárlabdázót is. A pekingi Hszicseng kerületi bíróság megerősítette a hírt. A férfi később úgy nyilatkozott: a pert csupán szimbolikusnak szánja, azzal azt akarja megmutatni a sztárnak, hogy megsértette a fogyasztói jogait. A vállalattól Feng 500 jüan (1800 forint) kártérítést, Jao Mingtől pedig a létező legkisebb pénzegységet, egy fent (20 fillért) kér.
A sztárkosaras szóvivője úgy fogalmazott: Jao Ming ellenőrizte a tényeket, és nem tartja félrevezetőnek a gyógyszergyár tájékoztatását. A sportoló maga is fontosnak tartja a fogyasztói jogok érvényesítését, így figyelemmel követi az eseményeket – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >