Az EK-val való szinkronizálás idén is elérhető funkció lesz az eGN-ben
A Nébih szakemberei az elektronikus gazdálkodási napló rendszerben (eGN) jelenleg két nagy fejlesztésen is dolgoznak, melyek a 2024-es Egységes Kérelemmel (EK) való rendszeres adatkapcsolat, szinkronizálás megvalósítását, valamint a naptári évre történő átállást teszik lehetővé.

A fejlesztés ahhoz járul hozzá, hogy az EK felületen leadott információk teljes egészében megegyezzenek az eGN-ben tárolt adatokkal (Fotó: Pixabay)
A Nébih tájékoztatja a gazdálkodókat, hogy az EK-val történő szinkronizálás lehetősége idén is elérhető lesz. Előremutató változás, hogy a jövőben nem csupán egyszeri adatfeltöltés fog történni, hanem az EK-ban rögzített változások ütemezett lekövetésére is sor fog kerülni az eGN-ben. Az EK-ban rögzített táblák eGN-be való betöltésére az idei évben várhatóan ősszel nyílik majd lehetőség, melynek időpontjáról a hivatal tájékoztatni fogja a gazdálkodókat.
A mindenki számára kötelező szinkronizálással az eGN-ben szereplő adatok, valamint a Magyar Államkincstár EK felületén megadottak összhangba fognak kerülni
E műveletnek köszönhetően a területméret, a helyadatok, továbbá az idei évre vállalt jogcímek és a hasznosítások is egyezni fognak a két adatbázisban. Ez a változás egyaránt érinti az ún. örökített (jelenleg igen korlátozottan módosítható), valamint az évek közötti másolással és az új termőhelyként felvett táblákat is. Újdonság, hogy a már rögzített műveletek esetén a szinkronizálási funkció által a művelettel érintett területet csoportosan, automatikusan az EK táblával szinkronizált mérethez lehet majd igazítani, amennyiben a művelettel érintett terület a tábla teljes területe. Ez a fejlesztés szintén ahhoz járul hozzá, hogy az EK felületen leadott információk teljes egészében megegyezzenek az eGN-ben tárolt adatokkal.
A szinkronizálás mellett folyamatban van a naptári évre történő átállás előkészítése is
A fejlesztés jóvoltából a gazdálkodóknak idén nem kell megnyitniuk a következő évi naplót. Szükséges teendőjük viszont, hogy a betakarítást követően fel kell venniük a 2024-es naplóba a jövő évi főnövény hasznosítását. (Ehhez kell rögzíteniük az idei évben végzett talajelőkészítési munkákat is.) Kiemelten fontos annak jelölése, hogy következő évi kultúráról van szó. A jelenleg fejlesztés alatt álló új funkciónak köszönhetően ugyanis a következő évinek jelölt hasznosításokat (kultúrákat) a rendszer automatikusan át fogja emelni a majd januárban nyitható 2025-ös naplóba. Ezen az elven fog működni a naptári éven átnyúló másodvetések kezelése is. A rendszert érintő nagyobb fejlesztések mellett a szakembereknek köszönhetően a hasznosítások módosíthatósága is lehetővé válik: így a hasznosítások változtathatóak lesznek egészen a vetésművelet rögzítéséig.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >