Az egységes idegenforgalmi adó visszaállítását szorgalmazza a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
Egységes, a korábban alkalmazott idegenforgalmi adó visszaállítását szorgalmazza a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) az MTI-hez eljuttatott pénteki állásfoglalásában.
A szövetség szeretné elérni azt is, hogy a fővárosi szállodák számára kedvezőtlen adminisztrációs gyakorlat megváltozzon, s a kormány szándékaival egyezően csökkenjenek az adminisztratív terhek.
Az MSZÉSZ közleményében emlékeztet: a múlt év decemberében elfogadott törvénymódosítás – amelyet megelőzően a fővárosban egységes volt az idegenforgalmi adó kivetése – értelmében a kerületek hatáskörébe került az adó meghatározása. Emiatt több kerületben is rendkívül gyors döntéssel, egyeztetés nélkül akár 33 százalékkal, vagy azt meghaladó mértékben is megemelték az idegenforgalmi adót.
Ez a szövetség szerint azért is elfogadhatatlan, mivel megkülönböztetik a szállodákat és a vendégeket is: így például az Andrássy, vagy a Rákóczi út két oldalán elhelyezkedő más-más kerülethez tartozó szállodában lakó vendégnek eltérő mértékű idegenforgalmi adót kell fizetnie.
A közlemény megemlíti, a tagszállodák jelzése alapján kiderült, hogy a kerületek adóztatásban további anomáliák is előfordulnak. Az idegenforgalmi adó megfizetése alól mentességet kaphatnak a 18 éven aluli, illetve a 65 évnél idősebb, valamint az üzleti céllal utazó vendégek. Ennek igazolására azonban az önkormányzatok egy része olyan nyilatkozatok kitöltését írja elő, amelyek nem életszerűek és jelentősen növelik a szállodák adminisztratív terheit – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >