Az egészségtelen ételek megadóztatása nem megoldás
A táplálkozástudomány szakorvosai, adószakértők, élelmiszeripari illetékesek és politikusok világszerte azon vitatkoznak, hogy befolyásolják-e adóintézkedésekkel az egészségtelen élelmiszerek fogyasztását, ezáltal küzdve az elhízás, a cukorbetegség és a helytelen táplálkozási szokások terjedése ellen. Az European Heart Journal szaklap szerkesztőségi közleményben foglalja össze a jelen helyzetet.
A szakemberek egyetértenek abban, hogy tenni kell valamit annak érdekében, hogy megfékezhetőek legyenek a szinte valamennyi országban elterjedt tömegtáplálkozási szokások tudományosan bizonyított módon betegségeket okozó jellegzetességei. Ebben gyorséttermi láncoknak és az élelmiszeriparnak vitathatatlanul nagy szerepe van, de a gond ennél sokkal bonyolultabb. A tanulmány bemutat néhány ezzel foglalkozó kutatási irányt, amelyeket több helyen a legmagasabb kormányhivatalok támogatnak.
Idézi Dánia példáját, amely tavaly a világon elsőként bevezette a cukoradót. Romániát, ahol ugyancsak bizonyos, egészségtelennek minősített élelmiszerekre adót vetettek ki. Új-Zéland jelenleg Oxfordban végeztet tudományos vizsgálatot arról, hogy milyen társadalmi, gazdasági és egészségügyi eredmény várható egy olyan beavatkozástól, ha kiemelten megadóztatnák az egészségtelen élelmiszereket. Sir Nicholas Wald, a megelőző orvostudomány híres szakértője egy közelmúltbeli előadásában foglalta össze az általa SASS adónak – a só, az alkohol, a cukor és telített zsírok nevének kezdőbetűiből összeállított betűszó – nevezett intézkedés orvosi jelentőségét.
„A szív- és érbetegségek, az elhízás kezelése fontos, de nem elégséges megelőző stratégia. A megoldás az, hogy az ételek azon összetevőinek mennyiségét csökkentsük, melyek alapvetően felelősek a szív-és érrendszeri betegségek kifejlődéséért és csökkentsük a kalóriafogyasztást is” – hangoztatta Wald professzor. Richard Tiffin professzor az árrugalmasság kérdését vizsgálja. Ez annak a közgazdasági kérdésnek a tanulmányozása, hogy milyen mértékű árváltozásra van szükség ahhoz, hogy a társadalom mérhetően kevesebbet költsön az egészségtelen ennivalóra, illetve többet vásároljon az egészsége szempontjából hasznos ételekből, például gyümölcsből, zöldségből. A brit egészségügyi szakemberek alkotta brit nemzeti táplálkozási fórum, amely szintén hatékony fellépést sürget az elhízással szemben, azonban annak a véleményének adott hangot, hogy „ha az egészségtelen ételeket megadóztatják, éppen azokat az embereket adóztatják, akik alig tudnak ennivalóra költeni” – közli a ProfitLine.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >