Az édességgyártók 10 milliárd forint feletti decemberi és rekord éves forgalomra számítanak
A szezonális édességek forgalma 10 milliárd forint felett lehet decemberben, az éves édességforgalom pedig a tavalyi 200 milliárd forintról 250 milliárd forintra nőhet. Az ünnepi forgalomban továbbra is a csokimikulás „áll az első helyen”; a háztartások 86 százaléka pedig szaloncukrot is vásárol karácsonyra, amelyből továbbra is a zselés a legkedveltebb, az alkoholos vagy a gesztenyés ugyanakkor nem annyira keresett – derült ki a Mi fán terem a szaloncukor? című sajtórendezvényen kedden, Budapesten.
A Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) előzetes várakozását a szakszövetség elnöke, Sánta Sándor ismertette, és elmondta, hogy a Nielsen piackutató adatai szerint tavaly csokoládémikulásból 435 tonna, több mint 8 millió darab fogyott. Hasonlóan népszerű volt az adventi naptár, amelyből 350 ezret értékesítettek. Az ünnepi édességek 46 százalékát hipermarketek, 54 százalékát egyéb üzletek adták el – tette hozzá. Az elnök elmondta, hogy évente szaloncukorból 3500 tonna fogy, mintegy 6 milliárd forintért. A csokoládémikulások és az ahhoz köthető egyéb édességek forgalma pedig 4 milliárd forintot tesz ki, ezekből mintegy 700 tonnányi terméket értékesítenek. Ilyenkor a piac 63 százalékát a mikulások teszik ki, 13 százalékot pedig egyéb édességek, például csokiördögök, csokicsizmák adják. Ismertette, hogy a MÉSZ által végzett reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek 86 százaléka tervezi, hogy szaloncukrot vesz, amelynek főleg vidéken van nagy hagyománya.
Sánta Sándor elmondta, a szakszövetséget 1992-ben alapították, 24 vállalat a tagja, amelyek a piac 85 százalékát adják. Felkai Beáta, az Agrárminisztérium (AM) főosztályvezetője előadásában ismertette, hogy az édességgyártásban tavaly 250 vállalkozó dolgozott, mintegy ötezer dolgozóval. Az édességgyártás árbevétele a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján tavaly több mint 205 milliárd forint, míg az export mintegy 108 milliárd forint volt. A legnagyobb szaloncukorgyártó vállalkozások árbevétele együttesen meghaladja a 30 milliárd forintot – tette hozzá. Közölte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az egy főre jutó élelmiszer-kiadás havi nagysága tavaly 20 563 forint volt, ebből 1382 forintot fordítottak cukorra, édességre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tesztelték az idei kókuszos szaloncukrokat: íme a legjobbak
A Szupermenta idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, ennek alkalmából a…
Tovább olvasom >Karácsonyra hangolva: szaloncukrok a Szupermenta rendhagyó tesztjén
A 10. születésnapját ünneplő Szupermenta szezonális terméktesztjének főszereplői a kókuszos…
Tovább olvasom >A hagyományos ízek mellett egyre több különleges ízvilágú szaloncukor színesíti a kínálatot
A hagyományos ízesítéstől a különleges gyümölcsök és fűszerek felhasználásával készült…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >