Az eBay arra számít, hogy 2018 első hónapjaiban több vállalkozás kezd online kereskedésbe
Az újév gyakran az új kezdetek időszaka. Ez igaz akkor is, ha online üzlet indítását tervezzük, derült ki az eBay, a vezető online piactér felméréséből. Az adatokból látható, hogy Európában virágzik az e-kereskedelem. Ha az itthoni adatokat nézzük, Magyarországon 9746 eladó regisztrált az oldalra 2015 óta, 2017-ben 2725.
Az új vállalkozások rendkívül sikeresek, ha az első éves eladásokat vesszük figyelembe. A 10 legsikeresebb vállalkozás, amely tavaly kezdte meg működését – mostanra együttesen több mint 245 millió forintos árbevételt realizált, 2017-ben. Ez azt jelenti, hogy egy online vállalkozás átlagosan 24,5 millió forint bevételt könyvelt el az első évben. Volt olyan kereskedő, aki több, mint 73 millió forintot keresett egy év alatt.
Ezek a vállalkozások jelentősen növelik az eBay-en elérhető új termékek széles választékát, amit jól mutat, hogy 2017-ben 7406 új terméket kínáltak közvetlenül az eBay-en keresztül a vásárlóknak. Az eBay-en regisztráló új vállalkozások legkedveltebb kategóriái közé 2017-ben az alábbiak tartoztak: elektronika, divat, otthon és kert, gyűjtőknek szánt termékek és járművek.
Ha a termékeket vesszük górcső alá, az új hazai vállalkozások által kínált legnépszerűbb termékek 2017-ben a következők voltak: nemzetközi papíráru (pl. poszterek, szórólapok), dekorációs kellékek, használati utasítások (pl. legóhoz vagy háztartási elektronikai gépekhez), ajándékkártyák, gyűjtőknek szánt különböző tárgyi sorozatok, katonai termékek (pl. ruha, régi kitűzők vagy egyéb ritkaságok), illetve pólók.
De az új belépők az export tekintetében is jól teljesítenek, ha a legsikeresebb eladók külföldi eladásait vesszük figyelembe. A top 10 hazai kereskedő között, aki tavaly kezdte online vállalkozását, találunk olyat, aki 68 országban tudta értékesíteni termékeit.
Érdekesség, hogy a legnépszerűbb időszak, amikor Magyarországon a legtöbben regisztrálnak az eBayre 16 és 17 óra között van (magyar idő szerint), a regisztrációk mintegy 6% pedig mobiltelefonról történik.
Kapcsolódó cikkeink
AI a vállalkozásokban: nem az érdeklődés, hanem az útmutatás hiánya az akadály
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világszerte tízből heten tartanak az élelmiszerek további drágulásától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Leginkább információkeresésre használják a munkavállalók az AI-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Meglepő fordulat az eMAG-on: idén karácsonyra többen rendelnek részletre PC-t, mint hűtőszekrényt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonyi műanyagdömping: miért és hogyan csökkentsük a hulladékot az ünnepek alatt?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EY: Klímaterv van, de kevés a valódi cselekvés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

