Az Auchan újabb támogatásának köszönhetően folytatja a kenyér- és tejosztást a Magyar Vöröskereszt
Tavaly tavasszal a koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetben az Auchan nemzetközi alapítványától rendkívüli segítséget kérhettek azok az országok, ahol a vállalat jelen van. Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány 324 391 eurót osztott szét hét ország tizennégy projektje között, amivel 30 000 rászoruló gyereken vagy fiatalon segítettek.
Hazánkban a Magyar Vöröskereszt Gyermekszáj és Budapesti Étkeztetési Programja 8,7 millió forintot kapott, amiből borsodi, többgyermekes, rászoruló családokat támogattak hetente többször is friss kenyérrel és tejjel. Az Auchan alapítványának köszönhetően idén is folytatódhatott az élelmiszerosztás a rászoruló családok körében.
A 2010 óta futó Gyermekszáj és Budapesti Étkeztetési Program kifejezetten a gyermekéhezés ellen indult. Hazánk legnagyobb karitatív szervezete, a Magyar Vöröskereszt a kezdetektől fogva végez élelmiszerosztást, az elmúlt két évben pedig a program teljeskörű megvalósításáért is felel. Tíz család éves tej- és kenyérszükséglete kb. egymillió forintba kerül. Az Auchan e program költségeinek fedezéséhez és kiterjesztéséhez ad hosszabb távú, hathatós segítséget a budapesti kerületekben és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Ezekben a régiókban a programot tavaly év végéig az Auchan központi alapítványától elnyert 8,7 millió forintból tudták fedezni. Ebből hetente kétszer tejet és kenyeret kaptak a rászoruló családok, akiket a jövedelmük alapján választottak ki az önkormányzatok segítségével. Az észak-magyarországi régióban két hatgyermekes, két ötgyermekes, hét négygyermekes, tizenhat háromgyerekes, hat kétgyermekes és két egy gyermeket nevelő család részesült a támogatásban, amely hetente 334 liter tejet és 167 darab kilós kenyeret jelentett. Az Auchan alapítványi támogatásának köszönhetően az eddigi települések mellé egy újabb falu, Hernádvécse is be tudott kapcsolódni a programba. Budapesten pedig nagycsaládosoknak osztottak ki havonta 140 tartós élelmiszercsomagot, decemberben ez a szám a karácsonyra való tekintettel 350-re emelkedett.
Az Auchan nemzetközi alapítványa a támogatás lejártát követően úgy döntött, hogy nem engedi, hogy teljesen leálljon a program, ezért további négy hónapra biztosítja a családoknak juttatott alapélelmiszerek költségét, így újra friss kenyér és tej kerülhet a borsodi családok asztalára. Sőt Hernádvécse után, ahol 41 család kap tejet és kenyeret, most Felsődobsza is bekerült a programba, ezzel 24 család élelmezési gondjain tud a Magyar Vöröskereszt enyhíteni az Auchan jóvoltából.
„A koronavírus járvány tovább nehezítette a térségben élők boldogulását – mondja Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. – A családokat érintő megélhetési gondok súlyosabbak lettek a térségben. Nagy szükség lenne a foglalkoztatottság növelésére és a szociális háló erősítésére. Utóbbinál jelentős lépésnek tartom, hogy az Auchan jóvoltából folytatódhatott a Gyermekszáj és Budapesti Étkeztetési Program, amit Felsődobszára is ki tudtunk terjeszteni. A programba kerülésnek szigorú feltételrendszere van, ami vagyon- és jövedelemkimutatáshoz kötött: a család egy főre jutó jövedelme nem haladhatja meg a 35 000 forintot. Emellett a bekerülésnél előnyt élveznek a minél több gyermeket nevelő családok. A koronavírus megjelenése előtt is egyre nagyobb igény volt a programra, de most sajnos azt tapasztaljuk, hogy a járvány miatt tömegesen szűntek meg a munkahelyek, ezért a jelenleg kiosztott mennyiség többszörösére lenne szükség.”
„Az Auchan vállalati kultúrájának egyik alappillére a szolidaritás, és kiemelt feladatunknak tartjuk a rászorulók támogatását. Éppen ezért szerettük volna, ha a gyermekéhezés elleni program tovább folytatódik. Nagyon örülünk annak, hogy a központi alapítványunknak köszönhetően ismét segíteni tudjuk a nehéz sorsú családokat” – mondta Varga-Futó Ildikó, az Auchan Magyarország kommunikációs és CSR igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Autonóm üzleteket tesztel az Auchan Franciaországban
Az Auchan Észak-Franciaországban autonóm boltok működését teszteli vasárnap délutánonként annak…
Tovább olvasom >Kiosztotta a PLMA nemzetközi csomagolási díjait
Első alkalommal rendezte meg a PLMA az International Private Label…
Tovább olvasom >Újra a fenntarthatóság kerül előtérbe az Auchannál
Az Auchanban a fenntarthatóság az áruházi működésen kívül az árukészletre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >