Az Auchan továbbra is legfőbb feladatának tekinti a vásárlóerő fejlesztését

Lucenko Viktória
vezérigazgató
Auchan Magyarország
„A kiskereskedelmi szektornak most már több éve váratlan és ismeretlen helyzetekkel kell szembenéznie, amelynek negatív hatásaival nap mint nap találkozhatunk. A folyamatosan emelkedő költségek, beszerzési árak mellett egy erős inflációs környezetben kell helytállnunk. A 2022-es eredményeinket üzemanyag-forgalmunk visszaesése is befolyásolta, a hatósági árak miatti piaci átrendeződés következtében csökkent a kútjainkra betérő vásárlóink száma. Mindez jelentős hatást gyakorolt vállalatunk árbevételének és nettó eredményének alakulására.
Az elmúlt időszakban az egyik fő törekvésünk az volt, hogy árainkkal – a diszkontoknál lényegesen szélesebb kínálatunk megtartása mellett – piacvezetők legyünk. E területen elmondhatjuk, hogy számos fogyasztói kosárelemzésnél az Auchan végzett az első helyen. Elhivatottak vagyunk, hogy vásárlóinknak a legjobb ajánlatokat kínáljuk, és a bennük kialakult imázsunk még kedvezőbb legyen. Ebben jelentős alapot képvisel a széles saját márkás választékunk közel 7000 élelmiszerrel, amelyek közül több hazai fejlesztésű.
A gazdasági nehézségek ellenére is sokat teszünk a fenntarthatósági stratégiánk következetes megvalósításáért, hiszen ez nem halogatható. Folyamatosan fejlesztjük a termékkínálatot és a csomagolást környezetbarát és fenntartható megoldásokra. Továbbra is fellépünk az élelmiszer-pazarlás ellen. A működésünkben pedig folytatjuk a napelemek telepítését, a hűtőberendezések cseréjét és a LED-esítést. A vállalat célja 2030-ra, hogy az üzletek működéséből adódó CO2-kibocsátást 46%-kal, az azon kívüli kibocsátást pedig 25%-kal csökkentse.

Idén ünnepeljük a 25 éves jubileumunkat, hiszen budaörsi áruházunk éppen negyed évszázada nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt. Jó alkalom ez az ünneplésen kívül arra is, hogy összegezzük honnan, hova értünk el, és hova szeretnénk még eljutni a következő évtizedekben. A jövőben is a legfontosabb feladatunknak tekintjük a vásárlóerő fejlesztését és a vásárlóink magas színvonalú kiszolgálását.” //
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztóközelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális polcok harca
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Továbbra is a hazai partnerségekre épít a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Metro missziót indított a magyar gasztronómia megőrzéséért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Yettel: új korszak a kkv-k számára a digitális üzleti megoldásokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

