Az Auchan megszünteti üzleteiben a műanyagzacskót
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag: április 19-től a vásárlók a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetik haza az árut.
Az áruházlánc csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye szerint ezzel a fenntarthatósági stratégiájának következetes végrehajtásában úttörő lépést tesznek, hiszen ezt a magyar piacon nem tette még meg egyetlenegy lánc sem. Azt írták, hogy a zöldség-gyümölcs és pékáru pultoknál gurigáról letéphető műanyagzacskókat általában egyszer használja mindenki, addig, amíg leméri és hazaviszi benne a termékeket. Aztán azonnal a kukába kerülnek, és pár óra szolgálat után 200 évig bomlanak le hihetetlen mértékű műanyagszennyezést okozva ezzel a természetben.
Az Auchan szerint az élelmiszeriparnak és kereskedelemnek felelőssége és szemléletformáló hatása is van a környezettudatosság kialakítására. Az Auchan Magyarország ezért évek óta határozott és következetes fenntarthatósági stratégiát valósít meg. 2019 óta, amikor elsőként jelent meg a piacon a mára már ikonikusnak számító újrahasznosított karton bevásárlódobozával, folyamatosan hozott be alternatív csomagolóeszközöket a zöldség-gyümölcsosztályra, a pékáru részlegre, legutóbb pedig a húsoknál és sajtoknál is lecserélték a műanyagot tartalmazó csomagolást 100 százalékban növényi alapanyagokból készülő, lebomló és komposztálható változatokra. Legújabb lépéseként pedig teljesen kivonják az egyszer használatos műanyagzacskókat az üzletekből.
A műanyag rollbagek helyett a zöldség- és gyümölcsosztályon többször használatos, egyszerre 6 termék tárolására is alkalmas táskákat; mosható, három darabos retasakokat; illetve 100 százalékban lebomló, komposztálható, biológiai alapanyagokból készült környezetbarát zacskókat kínálnak. A pékáruk mosható, többször használatos biopamut és 100 százalékban papírból készült tasakokban vihetők haza – közölték.
Kapcsolódó cikkeink
AI és fenntarthatóság lehetnek a középvállalatok kitörési pontjai a bizonytalanság idején
A Grant Thornton International Business Report (IBR) legfrissebb adatai szerint…
Tovább olvasom >MLSZKSZ: Új lendületet kap az intermodális és fenntartható közlekedés
Július 31-én megjelent az Energiaügyi Miniszter 18/2025. (VII. 31.) számú…
Tovább olvasom >Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >