Az Auchan lett az Év Befogadó Munkáltatója
Érték Vagy! díjat kapott az Auchan Magyarország az Év Befogadó Munkáltatója kategóriában. A vállalat több mint tíz éve foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkatársakat, és igyekszik mindent megtenni azért, hogy munkahelyi és ezen keresztül társadalmi integrációjukat elősegítse. Az áruházlánc többszáz MMK-s kolléga számára nyújt stabil és kiszámítható munkahelyet, akik megbecsült és értékes tagjai az Auchan csapatának.

A sokféleség érték
Az Auchannál vallják, hogy a sokféleség gazdagít: sokszínű a kínálatuk, a vásárlókörük és a csapatuk is. Humánpolitikájuk egyik alappillére a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása, ami több mint tíz évre nyúlik vissza. Jelenleg is többszáz MMK-s munkatársuk van, akiket elsősorban pénztárosként, az e-kereskedelem területén és adminisztratív munkakörökben foglalkoztatnak.
Azért, hogy a vállalat biztosítani tudja számukra a feltételeket az értékteremtő munkához, az Auchan 2010-ben elindította az MMK-s munkatársak foglalkoztatását segítő programját. Rájuk szabott pozíciókat hoztak létre és nagy hangsúlyt fektetnek a munkahelyi integrációjukra. Ezen kívül érzékenyítő és edukációs tréningeket, rendezvényeket, valamint minikampányokat is tartanak. Aktivitásaikba szakmai partnereket is bevonnak, rendszeres az együttműködés a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, legutóbb pedig a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület csapata tartott egy interaktív előadást a segítőkutyák típusairól és áruházi tartózkodásuk szabályairól a látássérült kollégák és vásárlók támogatásáért.
„A társadalmi felelősségvállalás, a szolidaritás és az összefogás kiemelt helyen szerepelnek az Auchan alapelvei között. Évek óta többszáz megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztatunk, mert valljuk, hogy mindenkinek lehetőséget kell biztosítani az értékteremtő munkára. Büszkék vagyunk arra, hogy ennek a sikeres kezdeményezésnek köszönhetően gazdagabbá vált a vállalati kultúránk, és óriási öröm számunkra, hogy munkásságunk újabb elismerést kapott azzal, hogy elnyertük az Érték Vagy! díjat az Év Befogadó Munkáltatója kategóriában”
– mondta Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Új irányt vesz az Auchan: kisebb boltokkal lépne szintet a hipermarketlánc
Az Auchan Magyarország új stratégiát hirdetett: a következő években kisebb…
Tovább olvasom >Átlagosan nem emelkedtek az árak az Auchanban tanszervásárában tavalyhoz képest
Kezdetét vette a tanszervásár az Auchanban, ahol idén nem kell…
Tovább olvasom >NKFH: csemege és paprikás szeletelt szalámit hívott vissza az Auchan nem jelölt allergén tartalma miatt
Az Auchan Magyarország Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank…
Tovább olvasom >Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >