Az Auchan lesz az EFOTT fesztiválboltja
Az Auchan lesz a kitelepült boltja a július 10-én kezdődő EFOTT-nak. 300 négyzetméteres Auchan Placcon 400-féle termékkel várják a fesztiválozókat a rendezvény egész ideje alatt. Különlegességekkel, többek között mentes és vegán termékekkel, helyben sütött pékárukkal és hűtött italokkal is készülnek, de az üzletben megvásárolt alapanyagokból főtt menüt is készítenek kérésre. A sajátmárkás termékek bolti áron kaphatók, a Bizalomkártya pedig a fesztivál alatt is kedvezményekre jogosít.
Hat napon át várja az EFOTT-ra érkezőket a Sukoróra kitelepült 300 négyzetméteres Auchan Placc. A több mint 400-féle termékből álló választék kifejezetten a rendezvény jellegéhez igazodó kínálatból áll majd: az élelmiszerek között lesznek laktóz- és gluténmentes, valamint vegán termékek is, kozmetikumokból pedig praktikus kis kiszerelésűek, hogy mindenki megtalálja azt, amire szüksége van a július 10-én kezdődő fesztiválon. A nagy melegben jól fog jönni, hogy az italokat kizárólag hűtve árulják, a pékárukat viszont frissen sütve, szinte még melegen. Aki pedig a négy nap alatt azért főtt ételt is szeretne enni, ezt is megteheti, hiszen az üzletben megvásárolt alapanyagokból az Auchan szakácsai ingyen készítik el a fesztiválozóknak a kiválasztott Placc menüt. A kibővített Placc menüben a hamburgerek és grillhúsok mellett vegán és mentes opciók is lesznek, illetve sok-sok egészséges zöldség. Ugyancsak az egészséges vonalat képviselik a smoothie-k, amelyekből többféle mixet is kínálnak.
Jó hír, hogy a sajátmárkás termékek bolti árakon kaphatók majd, és megéri csatlakozni az Auchan hűségprogramjához is, mert a kiváltott Bizalomkártya számos kedvezményre jogosít, ráadásul a vásárlások után pontok is járnak, amit egy következő alkalommal egy az egyben forintra váltva le lehet vásárolni.
Az EFOTT-ra érkező fiatalok ellátása mellett egy kis szemléletformálásra is vállalkozik az Auchan, hiszen az önfeledt szórakozás nem mond ellent annak, hogy a környezetre és az élelmiszerpazarlás csökkentésére is odafigyeljenek. Erre irányulnak majd az Auchan Placcon zajló programok és aktivitások is. Lesz klímaváltozással kapcsolatos előadás, ösztönzik a szelektív hulladékgyűjtést és a felesleges élelmiszer eladományozását. A bringaturmixszal egy egészséges smoothie-t lehet „összetekerni”, a látványos fesztiválsminkek környezetbarát módon készülnek el. A karrierstandon pedig a kereskedelem iránt érdeklődőket várják.
Számos egyéb aktivitással és értékes nyereménnyel készül az Auchan, ami a közelmúltban stratégiai partnerséget kötött a HÖOK-kal. A jövőnket nagyban meghatározó fogyasztói döntések fontosságára szeretnék ugyanis az egyetemista korosztály figyelmét felhívni, hiszen számukra ez már szó szerint életbevágó lesz. A HÖOK segítségével a korcsoport számára releváns közösségi média platformokon folyamatos kommunikációt folytatnak fenntarthatósági, élelmiszerpazarlás elleni és a tudatos vásárláshoz kapcsolódó posztokkal. A témák között a hulladékkezelés kérdése éppúgy szerepel, mint a felelős vízfogyasztásé vagy fesztiválozásé. Az együttműködés az EFOTT-on csúcsosodik ki, ahol a fiatalok személyesen tapasztalhatják meg az áruházlánc értékeit.
.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fenntartható fagylaltot dob piacra az Auchan Portugáliában
Az Auchan Portugália a helyi O Gelado márkával együttműködve az élelmiszer-pazarlásra megoldást…
Tovább olvasom >Megint le lehet adni az Auchanban a felesleges mobilokat, töltőket és más kütyüket!
Az Auchan Magyarország már harmadszor csatlakozik a KÖVET Egyesület, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >