Az Auchan kelet felé terjeszkedik
Tavaly az Auchan Kelet-Európában és Oroszországban 138 millió eurós beruházással erősítette a pozícióját. A cég 2016-ban 195 millió eurót készül elkölteni Oroszországban, melynek fókuszában Moszkva lesz. Az ellátási láncuk modernizálása és fejlesztése mellett 10 Auchan City hipermarketet és 40 Atak szupermarketet nyitnak. Az év folyamán jelentős terjeszkedést tervez az Auchan Vietnámban is. Ho Chi Minh városában jelenleg 3 szupermarketet üzemeltet a cég, év végéig további 15 üzletet szeretnének megnyitni, melyek mindegyike 2-3000 négyzetméteres lesz. Az Auchan 2014 óta van jelen a vietnami piacon, céljuk, hogy 2020-ra 20 üzlettel versenyezzenek a vevőkért. A cég szóvivője elmondta, hogy a vietnami beruházások a tervek szerint mintegy 35-40 millió euróba fognak kerülni.
Kapcsolódó cikkeink
Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >A megunt mobiltelefon értékes – 1500 kiselektronikai eszközt hoztak vissza az Auchanba újrahasznosításra
Harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan áruházlánc a „Passzold vissza, Tesó!”…
Tovább olvasom >Frissesség, kényelem, érték – újradefiniálja a hipermarket formátumot Svédországban az ICA Maxi
Szembemegy a svédországi ICA Maxi a hipermarketek Európa-szerte tapasztalható hanyatlásával.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >