Az Auchan is támogatja a magyar termékeket
Az Auchan kimondottan fontosnak tartja a magyar termékek forgalmazását, népszerűsítését, éppen ezért kínálatában is hangsúlyosan szerepelnek ezek a termékek. Beszerzési politikájában is célként tűzte ki a magyar termékek arányának folyamatos növelését, a helyi beszerzési piacok felkutatását, valamint a helyi termelők, gyártók támogatását és termékeik előtérbe helyezését a lehető legrövidebb ellátási láncon keresztül. Ennek a törekvésnek az is a nagy előnye, hogy a helyben termelés miatt a szállítási útvonalak lerövidülnek, így ez sokkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, ami a vállalat fenntarthatósági stratégiájának is megfelel.

Balázs Ildikó, az Auchan vállalati kapcsolatok igazgatója és dr. Nagy István agrárminiszter
Az Auchan nagy büszkesége a „Gazdától az asztalig” elnevezésű saját programja, amelyet a hazai termelők közül is azok számára tartanak fent, akik megkülönböztető, tudatos mezőgazdasági módszereket alkalmaznak, ilyen például a biológiai növényvédelem, egy speciális állati takarmányozási módszer vagy akár a zöldenergia előállítása, illetve felhasználása. Mindezzel a természet védelmét szolgálják és állítanak elő minőségi élelmiszereket a vásárlók számára, ráadásul a teljes értékláncon át szigorúan nyomon követhető az élelmiszerek életútja, ezzel garantálva a megbízható eredetet. Ez a program évről évre egyre kiterjedtebb, jelenleg már több mint 60 termelővel dolgozik együtt.
2021-ben több mint 4 ezer olyan termék szerepelt a vállalat rendszerében, amely magyar termékként, hazai termékként vagy hazai feldolgozású élelmiszertermékként van számon tartva. Az Auchan saját márkás termékek közül jelenleg 104 árucikk rendelkezik a magyar eredetet tanúsító termékvédjeggyel, ami garanciát jelent arra, hogy a termék maradéktalanul megfelel a tanúsítási szabályzatban rögzített feltételeknek.
A vállalat büszke beszállítóira, hiszen a közös együttműködést a szakma bronzéremmel jutalmazta a Magyar Termékekért Kereskedelmi versenyen. //
Ez a cikk a Trade magazin 2022.12-01. lapszámában olvasható
Kapcsolódó cikkeink
Új irányt vesz az Auchan: kisebb boltokkal lépne szintet a hipermarketlánc
Az Auchan Magyarország új stratégiát hirdetett: a következő években kisebb…
Tovább olvasom >Átlagosan nem emelkedtek az árak az Auchanban tanszervásárában tavalyhoz képest
Kezdetét vette a tanszervásár az Auchanban, ahol idén nem kell…
Tovább olvasom >NKFH: csemege és paprikás szeletelt szalámit hívott vissza az Auchan nem jelölt allergén tartalma miatt
Az Auchan Magyarország Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám a baromfipiacokon: a csirkemell ára egy év alatt 17 százalékkal nőtt
Jelentősen emelkedtek a baromfitermékek árai Magyarországon az elmúlt hónapokban –…
Tovább olvasom >62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >