Az átlaghoz képest több étkezési búza termett idén
Az átlaghoz képest több étkezési őszi búza termett az idén: az étkezési és a takarmánybúza aránya általában harminc-hetven százalékos, az idén viszont fele-fele arányú – hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Vas megyei Chernelházadamonyához tartozó Kukucsa majorban.
Nagy István a Répcevölgye 2001 Kft. telephelyén az aratási szezont értékelve elmondta, hogy az étkezési és a takarmánybúza aránya Vas és Győr-Moson-Sopron megyében még ennél is jobb, előbbiben hetven-harminc, utóbbiban 75-25 százalékos, míg az ország többi részében hatvan, vagy az alatti az étkezési búza aránya.
A nagyobb mennyiségű étkezési búza növelheti az ágazat kiviteli arányát is – tette hozzá.
Emlékeztetett, hogy öt millió tonna őszi búza már a tárolókban van, ez hét százalékkal marad el a tavalyi összmennyiségtől. Ennek okaként a szélsőséges időjárási viszonyokat jelölte meg az államtitkár, aki kitért arra is, hogy tavaly azonban rekord mennyiség termett, nem csak Magyarországon, hanem világszerte.
Megjegyezte: az elmúlt öt év átlagához képest 0,8 százalékkal lett több étkezési búzából az idén.
A tavalyi rekord mennyiség miatt egyelőre a nyomottak az árak, de várhatóan emelkedni fognak. A búza világpiaci árának jelenlegi növekedését a forint erősödése miatt nem érzik egyelőre a gazdák – magyarázta az államtitkár.
Bodorics Pál, a Répcevölgye 2001 Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a családi vállalkozás kétezer hektáron gazdálkodik, amiből hatszáz hektárt tesz ki a búza, 450 hektárt a repce, a napraforgó 150-180 hektárt, a tavaszi árpa mintegy kétszáz hektárt, a kukorica pedig 250 hektárt. A maradék területeken takarmánynövényeket, lucernát, fűmagot termesztenek, de állatokat is tartanak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága betegsége
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett…
Tovább olvasom >A NAK falugazdászai ingyen elkészítik a gazdaságátadási pályázatokat
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kisüzemi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >