Az Apple a legértékesebb márka a világon a Brand Finance szerint
Három év után ismét az Apple a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2021-es Global 500 ranglistája szerint.
A lista összeállítói szerint az Apple márkaértéke 263,4 milliárd dollár, 87 százalékkal nőtt egy év alatt. A cég tavaly a harmadik, egy évvel korábban és az azt megelőző évben egyaránt a második volt a listán.
A második helyre szorult vissza az előző három év listavezetője, az Amazon.com, amelynek a márkaértéke 15 százalékkal, 254,2 milliárd dollárra emelkedett.
A Google a tavalyi második helyről a harmadikra csúszott vissza, márkaértéke 1 százalékkal, 191,2 milliárd dollárra nőtt.
Az első tízes csoportban megőrizte negyedik helyét a Microsoft, márkaértéke 117,1 milliárd dollárról 140,4 milliárd dollárra nőtt. Nincs változás az ötödik helyen sem, a Samsung márkaértéke 94,5 milliárd dollárról 102,6 milliárd dollárra emelkedett.
A tavalyi nyolcadik helyről a hatodik helyre jött fel a Walmart amerikai kiskereskedelmi cég, piaci márkaértéke 77,5 milliárd dollárról 93,19 milliárd dollárra nőtt.
A hetedik helyen maradt a Facebook, amelynek a piaci márkaértéke 79,8 milliárd dollárról 81,48 milliárd dollárra emelkedett.
A tavalyi hatodik helyről a nyolcadikra csúszott vissza a kínai ipari és kereskedelmi bank (ICBC), márkaértéke 80,1 milliárd dollárról 72,8 milliárd dollárra csökkent.
A listán a kilencedik a Verizon (68,9 milliárd dollár), a tizedik pedig a WeChat (67,9 milliárd dollár).
Azt, hogy mekkora befolyása van a technológiai innovációnak a brandérték alakítására, a legjobban a Tesla esete bizonyítja. Az elektromos autógyártó márkaértéke egy év alatt 158 százalékkal, 32 milliárd dollárra emelkedett, ilyen jelentős drágulást a listán szereplő egyetlen cég sem ért el.
Az értéknövekedés tekintetében a második az Alibaba.com, amelynek márkaértéke 108 százalékkal, 39,2 milliárd dollárra emelkedett.
A pandémia különösen sújtotta a légi közlekedésben érintett cégeket, a repülőgépgyártó Boeing márkaértéke 40 százalékkal, 13,6 milliárd dollárra csökkent, az Airbus-é pedig 36 százalékkal, 9,1 milliárd dollárra esett, míg az American Airlines légitársaság márkaértéke 40 százalékkal, 5,3 milliárd dollárra süllyedt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elindult az Amazon Írországban
Az Amazon elindította írországi online áruházát, az Amazon.ie-t, ahol több…
Tovább olvasom >Belép a kombucha piacra a Lipton
Új, kombucha termékcsaládot dobott piacra a Carlsberg Britvic Lipton márkája…
Tovább olvasom >Új élelmiszer-vásárlási funkciókkal bővül az Alexa
Alexa technológiájának fejlesztésével igyekszik tovább javítani a digitális élelmiszer-vásárlási élményt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Trendszetterré vált a digitalizációban a bankszektor
A bankszektor hosszú évszázadokon keresztül a stabilitás, a hagyományok és…
Tovább olvasom >Magyar kkv-t is díjazott a nemzetközi Generali: a komposztáló robotot fejlesztő cég a városi körforgásos gazdálkodás úttörője
A szabályozási keretek egyszerűsítésével, adóösztönzőkkel, valamint célzott pénzügyi megoldások bevezetésével…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: magasabb inflációt és magasabb gazdasági növekedést vár a jegybank idén
Februárban elérte az infláció a csúcsát, 2025-ben átlagosan 4,5-5,1 százalék…
Tovább olvasom >