Az Appeninn Holding lett a Club Aliga többségi tulajdonosa
Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. lett az egykori pártüdülő, a Club Aliga többségi tulajdonosa, az adásvétel értéke meghaladta a 14,1 millió eurót – közölte az Appeninn Holding a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Az Appeninn Holding leányvállalata, az Appeninn BLT Kft. a PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. 74,99 százalékos tulajdonát szerezte meg.
A közleményben felidézték, hogy a Club Aligát, a 47 hektáron elterülő egykori pártüdülőt 2007-ben privatizálták, a teljes komplexumból 37 hektáros területet, továbbá a 167 férőhelyes kikötőt a PRO-MOT Hungária Kft. vásárolta meg. Az izraeli hátterű befektető 2007 márciusában az állami tulajdonban maradt, további 10 hektáros ingatlanrész 49 évre szóló vagyonkezelői jogát is megszerezte a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól.
A Club Aliga területén az Appeninn Holding továbbra is turisztikai célú fejlesztéseket kíván megvalósítani a korábbi tulajdonos által készített fejlesztési tervek felülvizsgálatát követően. Amennyiben szükséges a társaság új fejlesztési koncepciót dolgoz ki az ingatlan hasznosítására, ebben azonban párbeszédre törekszik a települési önkormányzattal, illetve az üdülőtulajdonosokkal is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >Mutatjuk a Balaton Legjobb Strandja 2024 győztesét
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >Érzelmek és emlékek
A desszertnek érzelmeket, emlékeket kell ébreszteni – ez Tiziano Mita…
Tovább olvasom >