Az amerikaiak nagyon szeretnék megkaparintani a Sainsbury-t
Amerikai befektetési cégek konzorciumban tettek ajánlatot a brit vállalat megvásárlásra, de elutasították őket.A felbomlott konzorcium egyik tagja, a CVC önállóan újabb, ezúttal magasabb árat kínált. Az 19,9 milliárd dollár értékű ajánlat részvényenként 582 pennyt jelent, ami 3,6
százalékkal magasabb a korábbinál, de a Sainsbury család, amely a kereskedelmi
vállalkozás részvényeinek 18 százalékát tartja kezében, állítólag nem engedi
meg a Sainsbury könyveibe a betekintést egy részvényenként 600 pennyt el nem
érő ajánlatig. Ebben más jelentős Sainsbury részvényesek is támogatják.
A CVC az értékben kevésnek tartott ajánlathoz állítólag igen
érdekes terveket is kínált: 15 százalékos részvényesi részesedést a vállalat
dolgozóinak és a mellette kitartó befektetőknek 25 százalékot, továbbá 16 ezer
új állást és 3 millió négyzetméternyi új árusítóhelyet.
A még 1869-ben egy kis bolttal induló Sainsbury, amely
mostanra a brit élelmiszer-kiskereskedelmi piac 16,4 százalékát tartja kezében
480 szupermarkettel és 290 másfajta üzlettel, és egy online bankot is
üzemeltet, sokáig gyenge eredményességgel működött, mostanában kezdi
szorongatni a brit piacon nagyobb vetélytársait, az ASDA és a piacvezető Tesco
kereskedelmi cégeket.
A Sainsbury ingatlanvagyonát az elemzők 7,5 millió font
értékűre becsülik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Már 25 éve támogatja a növényvédelmet a nyírségi agrovállalat
25. születésnapját ünnepli idén a Nyír-Chem Kft., a Szabolcs Szatmár-Bereg…
Tovább olvasom >Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >