Az amerikai piacfüggőség komoly versenyhátrányt jelenthet az exportban
Az Egyesült Államok és az Európai Unió között július 27-én létrejött új kereskedelmi megállapodás értelmében változik az Európából érkező termékekre kivetett vám mértéke. A most bevezetett 15%-os vám jelentős változást hozhat a hazai nagyvállalatok exporttevékenységében is, különösen azoknál, amelyek célpiacként az Államokat is megjelölték.
„A K&H nagyvállalati növekedési index kutatásunk adatai alapján azt látjuk, hogy a nagyvállalatok aktívan keresik az új exportlehetőségeket. Az amerikai vámemelés azonban nehezítő tényezőt jelenthet számukra, és kérdéses, hogy ez csupán lassítja, vagy akár teljesen vissza is fordítja őket a hazai és európai piacok felé”
– emelte ki Bodor Tibor a K&H vállalati üzletágának vezetője.
„Bár a jelenlegi vámemelés jelentősnek számít a korábbi helyzethez képest, globális kontextusban nem számít kiugrónak, különösen más versenytárs országokhoz viszonyítva. Az exporttevékenység jövője azonban számos tényezőtől függ: milyen termékről van szó, mennyire helyettesíthető az amerikai piacon, mekkora a verseny, és mennyire rugalmas az adott vállalat az árképzés vagy gyártás átalakítása terén”
– fejtette ki Bodor Tibor.
„A mostani megállapodás nem csak vámemelésként, hanem egy nagyobb gazdasági csomag részeként értelmezendő” – hangsúlyozta a szakember. – „Fontos figyelemmel követni, hogyan változnak azok a kulcstényezők, amelyek hosszú távon hatással lehetnek az üzleti környezetre.”
A K&H vállalati portfóliójában is jelen vannak olyan nagyvállalatok, amelyek amerikai exporttevékenységet folytatnak. Bár a vámemelés érzékenyen érintheti őket, a hatás vállalatspecifikus lesz: sok múlik azon, hogy mennyire sikerül megtartaniuk az amerikai piacaikat, illetve tudnak-e új célországokat találni, akár az EU-n belül, akár más kontinenseken.
„A jövő nagyban függ attól, hogy az adott vállalat terméke mennyire specifikus az amerikai piacra. Ha ugyanis szorosan kötődik az amerikai szabványokhoz, az európai piacra való átalakítás külön erőforrásokat igényelhet, mind időben, mind anyagiakban”
– tette hozzá a szakember. – „Ha a vállalatok nem lesznek képesek gyorsan új exportpiacokat találni, akkor komoly versenyhátrányban találhatják magukat. Bár az Egyesült Államok augusztus elejétől 15%-os vámot alkalmaz az Európai Unióból, így a hazánkból érkező autóipari termékekre, ugyanakkor uniós szinten még zajlik a jogalkotási folyamat a megállapodás véglegesítésére. Így a megállapodás gyakorlati hatásairól érdemben a jövő év során lehet majd következtetéseket levonni, és érdemes lesz összevetni a gyakorlati tapasztalatokat a mostani előrejelzésekkel” – fűzte hozzá Bodor Tibor.”
Kapcsolódó cikkeink
A SPAR dubai csoki ízű fagylaltja lett a legújabb magyar exporttermék
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Emelkedő árak, csökkenő export – vegyes képet mutat a magyar baromfiágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Visa új programot indít a magyar vállalkozások digitalizációjának támogatására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >